Accessibility Tools

Figyelem! Az iskolakezdési támogatáshoz szükséges kérelmek megtalálhatók a Nyomtatványok menüpont alatt! KATT IDE!
Toggle Bar

 

Tard Község honlapja

Ismét foci Tardon!

 

Tisztelt Tardiak, kedves sportbarátok!

Két év szünet után, a helyi fiatalok kezdeményezésére, úgy döntöttünk megpróbáljuk feléleszteni az egykor szebb napokat is megélt tardi labdarúgást. Nagy örömünkre szolgál, hogy a szervezésen sikeresen túljutottunk. A játékosok igazolása megtörtént, az indulásunk jogi feltételeit megteremtettük, nevezésünk az MLSZ elfogadta.

A 20 fős keret kialakítása nem ment zökkenőmentesen, hiszen a nulláról kellett felépíteni. Éppen ezért sajnálatunkra utánpótlás csapatot nem tudtunk indítani, de a hosszú távú terveink közt szerepel, hogy minél több fiatalt kicsábítsunk a pályára a következő szezonban. Ebben nagy segítségünkre lehet az a 7 tardi, vagy Tardról származó játékos, akik már most vállalták az igencsak hosszúnak ígérkező szezont.

14 csapat indulását hagyták jóvá – talán még soha nem voltunk ilyen sokan egy csoportban – ami óriási terhet rak a szervezők vállára. Talán nem is sikerült volna tető alá hozni a szezont, ha nem kapunk a Tardi Önkormányzattól mind anyagi, mind erkölcsi segítséget, amit ezúton is szeretnénk megköszönni!

Reményeink szerint a helyi fiatalok aktív közreműködésével, ismét hétvégi szórakozást nyújthatunk néhány, a sportág iránt érdeklődő helybélinek, akiktől azt kérjük, próbálják meg szeretni ezt a talán még rutintalan, de annál lelkesebb kis csapatot, akik a labdarúgás szeretetéért járnak ki a pályára. Nem a profizmus a céljuk, hanem hogy jól érezzék magukat, és ha ez még győzelemmel is párosul, akkor talán már nem csak maguknak okoznak örömet.

             Hajrá Tard!

Köszönettel: TARDI SE

Vissza a hírekhez!