III. Tard növény- és állatvilága

Az erdők állatvilága

     A cseres-tölgyesek rovarvilágára jellemző, hogy a lombfogyasztó élőlények fajösszetétele változatos. Három domináns, lombfogyasztó hernyójú lepkecsoport képviselői vannak itt jelen: az araszolók, a púpos szövők és a bagolylepkék. A fajgazdagság kulcsa a dús, változatos cserjeszint. A cserjéken fejlődnek a fent említett lombfogyasztók (pl. kecskerágó-, kökényaraszoló-, galagonyaövesbagolylepke). Közülük is a magyar tavaszi fésüsbagolylepkét kell megemlíteni, amely a Kárpát-medencén kívül csak a Balkánon és Kis-Ázsiában fordul elő. Jellegzetesen a meleg, száraz tölgyesek lakója a hatalmas termetű, barnás okkersárga színű tölgyfaszender, amelynek fesztávja a lepkéknél már óriásnak számító 12­13 cm. A károkozók közül időnként elszaporodik a gyapjas lepke, a tölgy zöldsodrólepke és a búcsújáró lepke.[18]
     A lepkék természetes ellenségei is megjelennek a területen: a ragadozó bogarak, a kis- és aranyos bábrabló, a négyfoltos hernyórabló, a fürkészlegyek és a fürkészdarazsak.
     A talajban több évig fejlődik az óriás énekeskabóca lárvája, amely a gyökerek nedveit szívogatja. Az érett lárva kiássa magát a talajból és a fák törzsére kapaszkodik fel. Itt vedlik át kifejlett rovarrá, amely folytatja útját a lombkoronába. A fák törzsére kapaszkodva csupán az elhagyott lárvaing marad vissza. A speciális hangadószerve segítségével úgy felerősíti énekét, hogy az emberi fül számára közvetlen közelről hallgatva fülsértővé válik.
     Tölgyeseink rovarközösségének fontos tagjai az ormányosbogarak, amelyek lárvái a tölgymakkban fejlődnek ki, sokszor az egész évi makktermést elpusztítva. Régen ezért egészen sajátos biológiai védekezés volt szokásban ellenük. A közeli falvak disznóit a tölgyesekben akkor makkoltatták, amikor ezek az ormányosbogár lárvákkal fertőzött makkokat potyogtatta le a fa. Mikor azután ősszel már az ép, értékes makkok hullottak, addigra befejezték a makkoltatást, és így megvédték az erdőt a makktermést pusztító ormányosbogarak elszaporodásától.[19]
     A május-­júniusban virágzó cserjék és lágyszárú növények terített asztalt nyújtanak a nektárt és virágport fogyasztó erdei rovarok számára. Ha ilyenkor egy kinyitott, fordított ernyőbe óvatosan belekopogtatjuk a nektárittas társaságot, olyan rovarcsaládokkal találkozhatunk, amelyekről eddig legfeljebb szakkönyvek hasábjain olvashattunk. Ilyenek az alkonybogarak, a pejbogarak, a bíborbogarak, bibircses bogarak, lágybogár fajok, virágbogarak és virágcincérek.
     A tölgyesek életközösségének fontos tagjai a különféle, társasan élő hártyásszárnyúi: a hangyák és a darazsak, akik életmódjukkal segítenek az elpusztult állatok eltakarításában, ill. a növényi kártevők (lárvák) pusztításában. Sokféle hangya építi fészkét száradó fák kérge alá vagy a fa kiszáradt testébe, pl. tölgyfahangya, lóhangya és a kartonépítőhangya.
     Idősebb fák odvaiba készíti hatalmas, világossárga színű, burkolattal körülvett fészkét a lódarázs. A boly lakhelye közelében kifejezetten agresszív. Áldozatukat fullánkjuk szúrásával ölik meg. Ivadékaikat erős rágóikkal feldarabolt rovarokkal etetik. A boly népessége ősszel elpusztul, a telet csak a megtermékenyített nőstények vészelik át.
     Tavasszal jelennek meg a tölgyes bokorerdők gyepében a röpképtelen, csökevényes szárnyú, hatalmas potrohú nünükék (pl. kék-, ráncos- és pompás nünüke), a gyalog levelesek és a pohos gyászbogarak. A tölgyesek legnagyobb és legveszélyeztetettebb fajai a szarvasbogarak és az orrszarvúbogarak. A korhadó, pudvásodó fatönkökben fejlődnek.
     A nagy futóbogarak (pl. kék-, rezes- és bőrfutrinka) jelenléte attól függ, hogy a csigák milyen mennyiségben fordulnak elő, amelyek fő táplálékukat képezik.
     A gerinctelenek tárgyalásánál ki kell térnünk a környék vízi élőlényeire is. A Tardi- és a Cserépváraljai-patak forrásvidékén és az erdei szakaszain megannyi vízi féreg, puhatestű és ízeltlábú élőlény jelenik meg, jelezve ezzel is élőhelyének tisztaságát. Ha vadászni" akarunk rájuk, akkor csak egy teaszűrőre és egy ecsetre van szükségünk. Akár a forrásnál, akár az erősebb sodrású helyeken a patakok alján végighúzva szűrőnket, hamarosan érdekes alakú és formájú zsákmányra lelünk. Legelsőnek mindig egy oldalán úszó, nagyon gyors mozgású rákra, a bolharákra bukkanunk, de rövidesen kukacszerű élőlények, árvaszúnyog- és szúnyoglárvák, kérészlárvák és kavicsokból, faágakból, levelekből jellegzetes lakócsövet építő tegzesek is horogra kerülnek". Kitartónak kell lennünk, hogy egy-egy erdei szitakötőlárvát is becserkésszünk. A patak makro-gerinctelenjeinek rendszeres vizsgálatával állandó képet kaphatunk a karsztforrások állapotáról, szennyezettségéről. Ezek a parányi élőlények ugyanis a tiszta vizet részesítik előnyben. Minél több fajt találunk meg a patakmederben belőlük, annál jobb minőségű a felszíni vízfolyás. Hirtelen eltűnésükkel mindig valamilyen szennyeződés jelenlétére utalnak.
     A terület kétéltűi közül a zöld levelibéka és az erdei béka gyakori. Szaporodási időszakban a foltos szalamandrát is könnyű megfigyelni.
    

	Uhu fészek a Kö-vvölgy déli részén (Fotó: Stefán Norbert)

Hüllők közül erdei siklóval, a patakok mentén és a nedvesebb területeken vízisiklóval, a nyíltabb területeken rézsiklóval találkozhatunk, a sziklás területeken pedig a fali gyík gyakori. Egyre csökken a törékeny kuszma vagy másnevén lábatlan gyík állománya. A madárvilág nagy fajgazdagságának oka a Déli-Bükk kedvező táplálékszerző- és fészkelő helyei. A terület leggyakoribb ragadozó madara az egerészölyv, amely állandó madarunk. Táplálkozása változatos: 80 %-a apró emlős, 10 %-a rovar, 7 %-a madár és 3 %-a hüllő. Rendkívül jó fészeképítő, amit a más fajú ragadozómadarak ­ egyre gyakoribb visszatelepülésüknél ­ előszeretettel felhasználnak. Az elmúlt időszakban vadászati szakemberek többször indítványozták az egerészölyv védettségének feloldását, okként az apróvadban okozott kártételüket hangsúlyozva. Ennek tisztázására a Környezetvédelmi Minisztérium tudományos igényű vizsgálatot rendelt el, aminek eredménye megerősítette a madár védettségi pozícióját.[20]
     Ezen a területen költ a parlagi sas is, Füzér-kő környékén kerecsensólyom sziklaköltését regisztrálták, de ezek mellett a darázsölyvet és a törpe sast is meg kell említeni.
     Az énekes madarak közül az erdei pintyekkel, csúszkákkal, barátkákkal, királykákkal, füzikékkel és a legnagyobb hazai képviselőjükkel, a hollókkal is találkozhatunk. Mellettük a bagoly állomány jelentős (pl. uhu, macska- és erdei fülesbagoly), de a bajuszos sármány, a cinege, a gébics, a vadgerle, a vörösbegy, a császármadár, a szajkó és a harkályfélék is költenek. A kisemlősök közül az erdei egér, az erdei pocok, a cickány-, a pele fajok, a mókus és a keleti sün terjedt el. Szaporodó félben vannak a menyétek és a görények is. A nagyobb testű ragadozók közül a borzot, a rókát, a vadmacskát kell megemlíteni. Őzzel, szarvassal, muflonnal és az erősen elszaporodott vaddisznókkal is találkozhatunk.
     Tard környékének élővilága összetett, az alföldi- és hegyvidéki területek növényei és állatai a rövid átmeneti szakasz miatt erősen keverednek egymással. Egyes fajok az erdőben találják meg a szaporodási, fészkelő helyeiket, de táplálékszerzésüket a réteken szántókon bonyolítják. Elkülönítve tárgyalni őket nehéz. Egy komplex egészet alkotnak, mint maga a Bükkalja, ahol a rétek és a

	Tard egyik legöregebb fája az erdőben (Fotó: Kovács Zs.)

hegyek összeérnek. Ez az ütköző zóna ép ezért érdekes. Kutatása, vizsgálata mindig újabb és újabb eredményekkel, apró felfedezésekkel kecsegtet.
     Nagy természetbúváraink figyelmét elkerülte ez a terület. A Tardi-patak völgy élővilágának feltérképezésében idáig egy úttörőmunkát végző kutató, Tóth Sándor nevét kell megemlítenünk. 1953-tól 1960-ig biológus tanárként dolgozott Tardon. Ez időszak alatt foglalkozott a terület élővilágának a kutatásával. Botanikai és zoológiai gyűjtő-megfigyelő munkát végzett, majd a környék rovaraira specializálta magát ­ főleg legyekre és szúnyogokra. Tudományos igényű munkái miatt 1957-től felkérte a Budapesti Természettudományi Múzeum Állattára az elpusztult gyűjteményének a pótlására. A Tard környékén gyűjtött rovaranyag zöme ­ hozzávetőlegesen 50­60 000 db ­ így került Tóth Sándor révén a tudomány szolgálatába. Saját gyűjteménye mintegy 10 000 db, a Tardi-patak völgyéből származó rovart tartalmazott. A kipreparált kétéltű és hüllő anyagának legnagyobb része a szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményében van. Megfigyeléseit, eredményeit több tudományos dolgozat is rögzíti.[21]

 

18. Varga, 1996. 188.
19. Varga, 1996. 190.
20. Dudás, 2000. 9.
21. Tóth, 1973. 549­581. ill. Tóth, 1975. 587­614.