II. Tard földrajzi környezete

Domborzati, geológiai viszonyok

     A Bükk mészkőhegyeit félkörben övező dombok a földtörténeti harmad- és negyedkorban, azaz 20­25 millió évvel ezelőtt kezdtek kialakulni. A harmadkor elején az eocénban indult meg a Bükk hegység lábánál a süllyedés. Ekkor a hegyekből lefutó patakok fokozatosan agyagot és kavicsot halmoztak fel ezeken a területeken. Ezt a halpikkelyes szerkezetű, palás agyag összletet nevezzük tardi agyagnak, amely kifejezés a kőzetrétegtanban kormeghatározási egység. A tenger benyomulásával a területen mészkőlerakódás kezdődött. Az oligocénben történt süllyedés következtében ez az üledék a mélybe került. (Tardon ezt a mészkövet a kutató fúrások 1830 méter mélységben találták meg.)[2] A miocénben erőteljesebbé váló süllyedések által keletkező törésvonalak mentén vulkánok törtek ki. A vulkáni változások fő hajtóereje az afrikai és az eurázsiai lemez

	A Bála-völgye (Fotó: Kovács Zs.)

közeledése, ütközése, néha távolodása, az afrikai lemez óramutató járásával ellenkező irányú elfordulása, illetve a lemezmozgásokat kísérő alábukási folyamatok voltak.[3]
     20 millió évvel ezelőtt tűzhányók működése alakította ki 10 millió év alatt a Visegrádtól Tokajig húzódó Észak-Magyarországiközéphegység magmás kőzeteit. A miocén tenger partján sorakozó vulkánok hol törmeléket, port szórtak, hol láva ömlött ki a kráterek, tektonikus árkok peremén. Máskor mázsás vulkáni bombák, kővé szilárdult lávatömbök robbantak ki a kürtőkből. A Bükkalja vulkáni összletét kémiai összetétel alapján riolitos, dácitos és kevés andezites kőzetek alkotják. E vulkánok kitörései aránylag kevés lávát, de annál több hamut és törmeléket szolgáltattak. Az ezekből keletkezett lerakódások alkotják a tufa kőzetet. Laza, össze nem sült ártufa, közepesen összehegedt tufa és kemény ignimbrit képében bukkannak felszínre riolitos, dácitos képződményként. Elvétve andezites tufát is találunk (pl. Kisgyőr). A kéregmozgások feldaraboló hatása révén a területen különálló hegyek" (250­350 m) jöttek létre (pl. Dóc-hegy, Nagy Meggyes, Nagy Bábaszék).[4]
     A három kőzet mindennapi felhasználásával gyakran találkozunk a környékbeli falvakban. A fehér, laza szerkezetű riolittufa (tufakő) az uralkodó. Épületeknél használták falazó anyagnak, hatalmas téglákat kifaragva belőlük. A bükkaljai pincéket és az egykori barlanglakásokat is e kőzetekbe mélyítették. A vasoxid (Fe₂O₃) tartalmától vörhenyes színű dácittufát keménysége és erőssége révén már a házak lábazatához, kapuk és kerítésoszlopokhoz, temetőkben sírkövek készítéséhez használták. A sárgásbarna színű, legkeményebb andezittufából kereszteket, sírköveket faragtak az itt élők.
     A terület különös vulkáni képződménye az ignimbrit. A latin kifejezést tűzárkőnek vagy tűzfelhőkőzetnek fordíthatjuk, ami kialakulását szemlélteti. Ha vízgőz kíséretében por tör ki a vulkánból, akkor az sokat veszít hőmérsékletéből és nem tudnak a leülepedő szemcsék egymással erősen összesülni, lazább kőzet keletkezik. Ha viszont a kirobbant vulkáni törmelék izzó felhőként a felszínen áramlik, akkor ott mindent feléget. A forró gázpárnában a lerakódás

	Riolitbánya a Kő-völgy déli részén (Fotó: Stefán Norbert)

után is nagy a hőmérséklet, amely lehetővé teszi, hogy a törmelékszemcsék összesüljenek, összeolvadjanak, és egy nagyon kemény tufaképződmény alakuljon ki, amely megtévesztésig hasonlít a kiömléses lávakőzetekhez. A legpusztítóbb vulkáni kitörés képződménye az ignimbrit.[5]
     Ez az ellenálló, kemény kőzet itt, a Bükkalján a tájból kimagasló jellegzetesen lapos tetejű platókat alkot. Ilyenek pl. a Karud hegy, a sályi Latorvár-tető, a szomolyai István-berki-tető, és a Noszvaj melletti Kőkötő hegy. Forró kőzetárból keletkezett ignimbrit-platóba vésődött a Tard közeli Felső-szoros szurdok-völgye is, melyet a Tardi-patak évmilliós eróziója mélyített ki.[6]
     A Felső-szoros alapkőzete mellett felszíni formakincse is említést érdemel. Az ignimbrit kihűlésekor összerepedezett, és évmilliók alatt ezeket a repedéseket a hőingadozás, a víz és jég mállasztó hatása tovább mélyítette. Ennek következményeként bástyaszerű oszlopok, kőgombák, ún. ingókövek (az oszlop alsó részétől különvált kőzettömbök) alakultak ki. A szurdok leglátványosabb része a legszűkebb középső szakasza, ahol a kőzetoszlopok orgonasípok módjára kísérik a völgyet. Ezek a tornyok néhol 20 méter magasra is kiemelkednek. A szurdok-völgy alja itt néhány méter széles, és az itt folyó Tardi-patak hatalmas kövek között keresi útját. Ezeket a köveket az idők folyamán leszakadt sziklák alkotják, melyeket egy-egy nyári esőzéskor a Bükkből lezúduló fékezhetetlen vízzuhatag lassan görget lefelé évmilliók óta aprózva, törve-zúzva őket. A Kő-völgyként is emlegetett szurdok hirtelen szélesedik ki, így a kőzetfal is fokozatosan távolabb kerül a patak medrétől. A területet itt már elaprózódott kőzettömbök alkotják, folyamatosan feltöltve a szurdok alsó szakaszán nagyobb esőzések alkalmával kialakult nagy mélységű és szélességű patakmeder képződményeket, az ún. üstöket.[7]

 

2. Tóth, 1973. 553.
3. Jaskó, 1985. 148­149.
4. Székely, 1987. 139.
5. Varga Gy., 1981. 501­502.
6. Baráz, 2000. 56.
7. Varga Gy., 1981. 501­503.