 |
 |
IX. A község és igazgatása a XVIIIXX. században
A falu és a faluközösség a kapitalizmus koráig
 |
| IX. A község és igazgatása Borsod vármegye a XVIII. században (Közli: Tóth, 1991.) |
Tard mindenkor a Miskolc székhelyű Borsod vármegyéhez tartozott. A vármegye a középkorban különböző districtusokra, adókerületekre oszlott, melyekből utóbb kialakultak a járások, amiket szolgabírák irányítottak. A járásokat előbb számmal (XV. század) vagy a szolgabíró nevével azonosították, nevesítették. A járás székhelye ott volt, ahol a szolgabíró lakott. Már a választás alkalmával különös figyelmet fordítottak arra, hogy más járásbeli nemes ne nyerhesse el ezt a tisztséget. Előfordult, hogy a szolgabíró lakóhelyváltozása miatt rövid időre egyik-másik település is járást cserélt. A XVI. század végén a vármegye négy járásra oszlott. Ezek székhelyei a következők voltak: Vatta, Miskolc, Csát és Szendrő. 1596-ban a Vattai járást a török annyira elpusztította, hogy a vármegye külön határozattal kénytelen volt azt végleg megszűntetni. Ettől fogva néhány évtizeden át csak három járásból állt a vármegye. Az elpusztult járást csak 1616-ban szervezte újjá Szirmay Ferenc szolgabíró.[2] Utóbb ezt a járást Ónodinak, majd Egrinek nevezték el.[3] Tard a középkorban az Egri járás települése volt.[4]
Tard történetének korai évszázadaiból nem maradt fenn olyan forrás, amely a település belső életéről, működéséről tájékoztatna minket. A község igazgatását csak közvetve tudjuk rekonstruálni.A falu mindenkori vezetőségének legfontosabb feladata az volt, hogy a területén élő népességnek az életkörülményeit a lehetőségekhez képest a legjobban szervezze és irányítsa. A faluközösség önszervező ereje jelentős volt. A faluközösség, mint az állam közigazgatási szervezetének legkisebb egysége, jutott kapcsolatba a nagybirtokkal, a megyével, a egyházzal és a felsőbb kormányszervekkel. A falu önkormányzatát lassú fejlődése során, a helyi szükségletekhez mérten, maga alakította ki. Ebben döntő szerepe volt a XIX. század közepéig fennállt földközösségnek. A település mindennapi életét a munka határozta meg. A földet ugyan nem közösen művelték, de a nyomáskényszer és a föld újraosztása szükségessé tette a település életét szabályozó belső törvények, rendtartások használatát, még akkor is, ha ezek nem voltak leírva.
A falusi önkormányzat szerve a falugyűlés és az általa választott elöljáróság volt. Az elöljáróság élén a bíró állt, akit egy évre választottak. A település ügyesbajos dolgait ő intézte és irányította. A község első név szerint ismert bírája Kovács Ferenc 1564-ből.[5] Munkáját a szintén egy évre választott esküdtek vagy más néven hitesek segítették. Tardon a XVIII. század végéig két esküdt segédkezett a bírónak.[6] A bíró munkáját segítette a törvénybíró vagy más néven a kisbíró is. Az első név szerint ismert tardi kisbíró Kácsi Mátyás volt 1577-ből.[7] Az éves bíróság rendesen Szent György napján (április 24.) kezdődött. Később a porciók elszámolása miatt a bíró hivatalba lépésének idejét a katonai év kezdetére, november elsejére tették át. Az írásbeli teendőket sokáig a pap vagy a tanító végezte. Az első jegyzőt (notárius) Tardon 1746-ból ismerjük. Madaras János tanító volt akkor a falu notariusa. [8]
A falu első embere a bíró volt. Ő járt el helyi ügyekben, szervezte a falu belső életét, képviselte a községet kifelé, ő volt az állami és a földesúri hatalom akaratának közvetítője. Csekély javadalmazása annyiból állt, hogy a reá eső adó és egyéb terheket a község viselte. Évente értékelték munkáját, és gyakorta ha nem találták elég buzgónak és hasznosnak tevékenységét megrótták. Neki kellett gondoskodnia a földesúri szolgáltatások beszedéséről, az állami adó behajtásáról, a katonai fuvarok megszervezéséről, a falu határán belül a vármegye által körözött bűnözők felkutatásáról, a közmunkák megszervezéséről. Kezelte a falu jövedelmét, őrizte az adó rovásnyelveit, vezette a falu könyvét, és intézte a földek kiosztását. Felelős volt a falu határáért. Szokásban volt, hogy Szent György napján az elöljáróság kíséretében bejárta a falu határát, megvizsgálta, nem szántottak-e el belőle más településhez. Ilyenkor megújították a határjeleket, amire telekkönyv hiányában nagy szükség volt.[9]
Az államszervezeti hivatalszerűség kibontakozása során a falu a földesúri terhek mellé egyre több közigazgatási feladatot kapott. Ilyen volt a közadók kezelése, a katonaság beszállásolása, a közmunka és a közfuvar teljesítésére való felügyelet. Ezekhez járult még az egyházi tized behajtása körüli tevékenység. A bírónak az általa vezetett számadásról a vármegye felé elszámolást kellett készítenie. Azt a vármegyei számvevő évről-évre szigorúan megvizsgálta, s ha hiányt tapasztalt, akkor azt behajtották a számadást benyújtó bírón. A vármegye más téren is igénybe vette a falu közigazgatási szervezetét. A falvaknak éberen kellett őrködniük a közbiztonság rendjén, és részt kellett venniük a rablók üldözésében, a szökött jobbágyok felkutatásában. Az ezzel kapcsolatos hírek továbbítása a bíró feladata volt. Járványok idején neki kellett a vesztegzárak felállításáról gondoskodnia. 1809-ben a tardi főbíró például azt jelentette a vármegyének, hogy Heves vármegye tömlöcéből a miskolci fogházba átküldött Fekete István bűnöző Tardon, az egyik este a maga szükségletére kikéreckedett, s a három strázsa éberségét kijátszva, bundáját és csizmáját hátrahagyva megszökött.[10] Ő tétette közhírré dobszóval a vármegye és a szolgabíró rendelkezését. Neki kellett megoldania posta hiányában a stafétaszerűen faluról falura továbbított leveleknek a címzetthez való eljuttatását. A falu bírájának és elöljáróságának segítségét a helybéli katolikus egyház is igénybe vette (pl. a papok és a rektorok járandóságainak behajtásánál).
A földesúri igények növekedése és a közigazgatási teendők egyre nagyobb mértékben a falusi bíróra való hárítása következtében a bíróság mindinkább teherré vált. Nem kárpótolták a bírát az állásával járó kedvezmények sem. A bírói tisztség hanyatlásának jele, hogy a szabad bíróválasztás rendjét a falu szere mentén sorjában haladó bíróság váltotta fel. Házról-házra, kézről-kézre járt a falusi bíróság, és aki csak tehette, kihúzta magát alóla.
Az 1832/36. évi országgyűlésen szóba került a falu belső igazgatásának ügye is. A törvény szerint a községek bírájukat a földesúr által kijelölt három, alkalmas községi lakos közül, az esküdteket a földesúri kijelölés nélkül teljesen szabadon választhatták. Szavazati joggal a házzal vagy egyéb vagyonnal rendelkező lakosok rendelkeztek. A jegyző nem esett évenkénti választás alá, rendesen hosszabb időre, általában élethossziglan választották. Az 1832/36. évi országgyűlés a notáriusról így rendelkezett: Jegyzőt pedig, aki jó erkölcséről és ügyességéről ismeretes, a földesúr jóváhagyása mellett az illető község szabadon fogad.[11]
A település hivatalos ügyeit a mindenkori bíró házánál, a XVIII. század második felében már az erre a célra épített faluházban intézték. A faluházában tárolták a helység ládáját, amelyben a községgel kapcsolatos hivatalos iratokat őrizték. A jegyzők közül Madaras János 1746, Honi Gáspár 1771, Bárczy Mátyás 1824, Bauler Ferenc 1827 és Gothard István 1843 neve maradt ránk.
| Tard ismert bírái a 1848-ig | |
|
1564 Kovács Ferenc 1576 Csépán János 1577 Kovács Lukács 1578 Káli Antal 1579 Pető István 1581 Bereck Lukács 1582 Csépán Pál 1583 Kovács Lukács 1588 Kovács Lukács 1591 Kacsó Lőrinc 1594 Katona Balázs 1596 Possa Gergely 1629 Csépán Gáspár 1632 Szűcs Márton 1633 Berecz Péter 1635 Csépán János 1652 Nagy István 1655 Nagy Péter 1656 Kocsis Péter 1669 Koczka Mátyás |
1677 Vincze János 1681 Kormos Mátyás 1683 Veres János 1707 Ferenci Tamás 1709 Szabó Albert 1712 Varga János 1720 Körömi Ferenc 1721 Csató János 1722 Tardi István 1724 Körömi Ferenc 1725 Tóth János 1726 Molnár Mátyás 1727 Pelyhe Márton 1728 Pelyhe János 1730 Pelyhe János 1743 Kormos Mihály 1794 Pelyhe Márton 1824 Pelyhe József 1827 Varga Mátyás |
A mindenkori tardi bírónak és elöljáróságnak nem volt könnyű dolga, amit a következő esetek ékesen bizonyítanak. 1764-ben a község bírája elment a megyegyűlésre, és panaszt tett az uradalom prefektusa ellen, mire az elfogatta, megverette és vasra verve sokáig rabságban tartotta. Az esettel kapcsolatos vármegyei vizsgálati jegyzőkönyv a következőket jegyezte le: A bíró mostani megfogattatása Miskolczról való hazajövetelével a tanú úgy hallotta azon okból esett, hogy az úr prefektus uram eljövén conscriptiora, legelsőbben is a bírót kívánván feliratni, felelt ő, tudná az úr minek híják s azon, hogy mindjárást nevét meg nem mondotta, felindult, azonnal szidta, pofozta s magával elhajtotta Cserépbe s ott újra keményen megverettetett. Ma pedig, amint hallja Edelénybe vitetett vason.[12] A tardiak a vármegyét kérték, hogy járjon közbe kiszabadításáért, mert bíró nélkül nem lehetnek.[13] A visszaélések ellen a vármegyénél panaszt tevő bíró elfogatása mutatja azt a kemény megtorlást, amire a földesúrtól máskor is számítani lehetett. 1772-ben a földesúr tiszttartója azért botoztatta meg a bírót, mert kolonc nélküli komondorral találkozott a faluban.[14]
A jobbágy-földesúr/nemes viszony sok esetben nem volt mentes atrocitásoktól, bár mindkét félnek érdekében állt a békés termelőmunka biztosítása. A falu lakói általában csak akkor hagyták el lakóhelyüket a szabad költözés jogával csak azok éltek ha a körülmények (természeti katasztrófa, háborúk, rablások, föld kimerülése, túlzott földesúri terhek stb.) erre rákényszerítették őket. Egy kielégítően működő parasztgazdaság feje ok nélkül nem hagyta ott földjét, de ha más megoldást nem látott, távozott falujából. Tardon erre számos esetben sor került. A XVII. században ilyen alkalomról tudunk 1629-ből, 1630-ból, 1652-ből és 1653-ból.[15] A XVIII. században a túlzott földesúri terhek, a megnövekedett robot, az uradalmi tiszttartók erőszakoskodása összefüggésben a majorsági gazdálkodás kiépülésével késztette a jobbágyokat szökésre, lakóhely változtatásra, a XVIII. századi vándormozgalmak viszonylag kései folyamatában. 1764-ben 13 gazdaember hagyta el Tardot, amivel kapcsolatban a vármegyei vizsgálat jegyzőkönyve a következő tanúvallomást rögzítette. Az mely 13 s több gazdaemberek tavaly de többnyire az idén lakosokat az helységből kivették, egyéb okát nem tudja, hanem nem győzvén már az méltóságos földesuraságnak szolgálatját, egyrészrül, másrészről oda való adózás, mivel ámbár taksájuk ugyan nem neveltetett, de büntetésekkel terheltettek, mert azonkivül azon okból, hogy kolonc a nyakokon nem volt, ki húsz poltrát, ki pediglen, aki elkérhette kevesebbet az jágernak fizetett. ... Úgy tarja az tanú, hogy ezekért és szolgálatuk idején, hogy keményen tartattak, és hogy minden legkisebbik cselédjeknek felírattatására s azáltal újabb s nagyobb tehernek reájuk való szállításoknak félelmétől és magok jószágokkal való szabadon bánásától eltilalmaztattak, ezeket állítja a tanú elszéledéseknek okainak.[16]
1782-ben a lakosok egy része Kürt nevű pusztára akart költözni a túlzott földesúri terhek miatt. A vármegyéhez benyújtott eziránti kérelmüket megtagadva, a földesúr kilenc napra tömlöcbe záratta a távozás gondolatával kacérkodókat. A földesúri önkény Csató János nemest is eljuttatta az elköltözés gondolatához.[17]
A XIX. században már nem tudunk nagyobb arányú elköltözésről a településen. A jobbágy látóköre nem igen terjedt túl faluja határán. A falusi embereknek sem országos jogaik nem voltak, sem a megyei politikába nem kapcsolódhattak be. A paraszt belekényszerült az elzárkózó, befelé forduló életformába.
A faluközösség egyik legsúlyosabb összetevője volt az autonóm bíráskodás. Eredetileg a falusi bíráskodásnak is a falugyűlés volt a legfőbb szerve. Később ez változott, de időnként így is előfordult, hogy nagyobb horderejű, az egész falut érintő ügyekben a falu színin láttak törvényt. Általában az igazságtevés autonóm hatáskörének gyakorlása is az ennek megfelelően, a botjával fellépő bíróra szállt, aki esküdttársaival együtt többnyire a maga házánál, a falu székén, füstin folytatott rendszeres bíráskodást.
Legsúlyosabb megítélés alá a falutörvénybe ütköző cselekvés és magatartás esett. Ugyancsak nagy vétséget követett el az, aki a falugyűlés, valamint a bíró közakaratát kifejező határozatainak nem tett eleget, még súlyosabbat, ha azok ellenére cselekedett. A közösségi élet alapját biztosító együttes gazdálkodás terén elkövetett mulasztások megtorlása, a személyes torzsalkodások elsimítása szintén a bíró feladata volt. Leginkább kártételek, tolvajlások, dohányzás, káromkodás, ünneptörés, templomkerülés, nyelveskedés, részegeskedés, civódások, duhajkodások és árdrágításban hozott ítéletet.
A perek a következőképpen folytak le. Miután a felek a kitűzött időre megjelentek, megtörtént a perfelvétel. A felperes a nyilvános szóbeli tárgyaláson röviden előadta keresetét; az alperes érdemben válaszolt, szintén szószaporítás nélkül. Legfeljebb egyszer következett erre felelet és ellenválasz. Ha ezek alapján az ügyben a bíró esküdtjeivel együtt tisztán látott, rövid úton kimondták az ítéletet. Ha szükségesnek látszott, meghallgatták a két fél tanúinak eskü alatt tett vallomásait is.
A középkorban létrejött úriszék a falusi bíróság ítéletét legtöbbször felülvizsgálta. A bírák itt díjazást kaptak, aminek egy részét az uradalom, a másik részét a peres felek viselték. Az úriszék tagjai a peres felek rendi állása szerint nemesek, familiárisok, jobbágyok voltak. Rendszerint jelen volt a vármegye részéről mint hiteles bizonyság valamelyik szolgabíró és esküdt, akik a legközelebbi sedrián beszámoltak az úriszék bíráskodásáról. Minthogy a megyei küldöttek is birtokos nemesek voltak, a törvényesség szempontjából a jobbágy számára az úriszék ülésén nem sokat jelentett részvételük, ahol egyébként is a jobbágynak a földesúr tisztjei elleni panasza ügyében maguk a panaszoltak ítélkezhettek. Az úriszék a testi fenyítések mellett igen súlyos bírságokkal sújtotta az eléje került jobbágyokat. Legtöbbször a gazdálkodást érintő ügyek kerültek színe elé. Az úriszék pénzbüntetés mellett felemelhette a robotot, börtönt szabhatott ki, melynek eszköze az urasági fogda, a kaloda és a deres volt. A pallosjogú úriszék halálos ítéletet is hozhatott. Az úriszék ítélete ellen a XVIII. századig nem lehetett fellebbezni. Az ítélet végrehajtása vagy a kegyelem gyakorlása a földesúrtól függött.[18]
A település legrégibb pecsétnyomóját a XVIII. század elejéről, 1729-ből leltük fel. A pecsétnyomó körirata: TARDI FALU PECETJE 1729. A pecsétnyomó képén a község lakosságának foglalkozására utaló két ekevas és középen egy lombos fa volt látható. Ez utóbbi arra utalhatott, hogy a tardiak erdőműveléssel is foglalkoztak. A fát serlegnek is tekinthették, ami a község szőlőművelésével hozható összefüggésbe.[19]
 |
| A község 1729-es pecsétlenyomata (B.-A.-Z. M. Lt. IV. B. 904/b. 82. d. 1222/1927.) |
Az anyakönyvi nyilvántartást ekkor még a falu katolikus plébánosa végezte, aki 1839-ben észre vette, hogy a parókia régi anyakönyvét meghamisították. Nemes Borhy József gyöngyösi ügyész és Csathó Antal gyöngyösi polgár három éjjel a parókián tartózkodott, hogy a Tardon lakó Csathók akik közül állítólag a nevezett gyöngyösi Csathó is származott nemzetségi kötődésüket kifürkésszék, és Csathó Antal nemességi peréhez kivonatokat készítsenek. Az utolsó alkalom után a tardi pap az anyakönyvet meghamisítva találta, és egyházi vizsgálatot kezdeményezett. A vádak beigazolódása után a vármegye is kivizsgálta az ügyet.[20] A település XIX. századi köztörténetéről kevés adatunk van. A fellelt források csak a falut és annak lakosságát ért nagyobb természeti katasztrófák lejegyzésére szorítkoztak, ami a korabeli emberek természettől való erős függésének, kiszolgáltatottságának bizonyítéka.
1710 márciusában a tardi lakosok Telekessy István egri püspöktől kérték, hogy a neki fizetendő elvermelt királyi dézsmát adja ki, mert a tavalyi rossz időjárás miatt annyira elszegényedtek, hogy aratásig már nincs elég ennivalójuk.[21] 1791-ben az állatállományt érte nagy pusztulás, ami miatt adócsökkentést kértek a vármegyétől.[22]
1813-ban ismét marhavész tizedelte az állatállományt, ami a rossz termésű év mellett ismét élelmezési gondokat okozott a faluban. Sónak még a leggazdagabbak is híján voltak.[23]
1824. július 1920-án az aratás megkezdésekor, nagy szélvihar pusztított a faluban. A helység lakosai minden tíz kereszt gabonából átlag 5,5 köböl kárt szenvedtek, mivel a szél a gabonaszemeket széthordta. A 128 károsult által elvetett 567 köböl őszi vetésből 330 köböl károsodott.[24]
Ugyanebben az évben augusztus 25-én hatalmas felhőszakadás eredményezett árvizet a faluban, amely komoly károkat okozott a lakosoknak, akiknek
 |
| Az 1824-ees szélvihar károsultjainak egy része (B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/e. 2649/1824.) |
Az árvíz házakat, istállókat pusztított el, azon felül a víz elvitt többek közt 116 köböl tiszta búzát, 887 köböl kétszerest, 129 köböl gabonát, 570 köböl árpát, 427 köböl zabot, 189 szekér szénát, 82 tavaszi és 120 szekér őszi szalmát, a falu szinte minden aprójószágát, a lakosok ruháit. A Tardot ért kár nagysága vármegyei becslés szerint 36 449 rénesforint és 38 krajcárra rúgott, ami nagyon magas összeg volt.[26]
Jég verte el a határt, és okozott komoly károkat a tardi szőlőkben 1802. június 14-én, 1826. május 24-én, július 3-án, 6-án, 10-én és 23-án, illetve 1830. június 16-án.[27]
Természeti katasztrófák a fentieken kívül számos más alkalommal is nehezítették a lakosok életét, hozták nehéz, sokszor kilátástalan helyzetbe a tardiakat.[28]
1. Lásd a Tard a középkorban című fejezetnél.
2. Borovszky, 1909. 176.
3. Borovszky, 1909. 177.
4. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII. 7. Borsod vm. dica-jegyzékei.
5. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII. 7. Borsod vm. dica-jegyzékei 1564.
6. Tóth, 1991. 246.
7. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII. 7. Borsod vm. dica-jegyzékei 1577.
8. FLE. 3412. can. vis. 1746.
9. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/c. XVIII. XXVI. 1981/8/1759.
10. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/e. 3123/1809.
11. Eperjessy, 1966. 231.
12. DeákGyimesi, 1965. 7173.
13. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/b. XXII. II. 89/1764.
14. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/b. XIII. I. 109/1772. Lásd még a 8586. oldalon.
15. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/c. XIII. X. 87/1629., XIII. XI. 1/1630., XIII. XII. 217/1652. és XIII. XII. 237/1653.
16. DeákGyimesi, 1965. 73.
17. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/b. XXII. IV. 672/1783. Részletesen lásd a Tard a középkorban című fejezetnél.
18. Eperjessy, 1966. 210211.
19. B.-A.-Z. M. Lt. IV. B. 904/b. 82. d. 1222/1927.
20. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/e. 3712/1839.
21. HOM. HTD. 71.10.43. Eredeti jelzet: Heves M. Lt. Egri Érsekség Gazd. Lev. 775. raktári kötegben.
22. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/e. 237/1791.
23. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/e. 1425/1813.
24. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/e. 2649/1824.
25. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/e. 1122/1827.
26. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/e. 725/1825. ill. 4162/1825.
27. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/e. 1741/1802., 3655/1826. ill. 4025/1830.
28. Sárközi, 1965. 48.
|
|