XI. A község lakóházai, építkezése

XI. A község lakóházai, építkezése

A népi építkezés

     A település és a paraszti gazdaság legfontosabb eleme a telek volt. A telek egyik legfontosabb része a lakóházat és a gazdasági épületeket magába foglaló udvar. A finnugor eredetű ház szavunk eredetileg egyetlen helyiségből álló építményt jelentett. Régészeti ásatásokból ismert, hogy ennek az egysejtű háznak legismertebb típusa egy félig földbe süllyesztett építmény volt, melynek tetőzetét ágasokra fektetett szelemen hordta. A veremház egyik sarkában kőből rakott, sárból készített, vagy földbe vájt kemence volt. A Kárpát-medencébe érkezésükkor a magyarok már ismerték, majd letelepedve ismét létrehozták ezeket az építményeket. Az Árpád-kor folyamán a veremházak használata általános volt.[1] A honfoglaló magyarság eredeti hajléka a sátor és annak tökéletesített formája a jurta (állítható falazatú, rácsos vázú nemezsátor) tehát korán helyet adott a téli szálláshelyeken megépített kezdetleges házaknak, amelyek építési anyaga részben fa, részben föld (vertföld, rakott sár, vályog) volt. Az első föld fölé épített vagy földbe vájt, egy helységből álló, négyszögletes vagy kerek alaprajzú házak valószínűleg még a sátrak helyhez rögzített másai voltak. Ezek a kezdetleges formák az alföldi parasztság gazdasági épületeinél, főleg a pásztorok magas, kontyos nádkunyhóinál szinte a mai napig nyomon követhetők.[2]
     Az Árpád-kori magyar népi építészet putriai után a XVI. századból feltárt lakóházak már fejlettebb formákat mutatnak. Ezek már két vagy három helyiségből álltak, alaprajzi elrendezéseik a mai alföldi lakóházakkal szinte teljesen megegyezők voltak. Föltételezik, hogy a török hódoltsági területeken a házkultúra idővel visszaesett, az egy és kéthelyiséges, jórészt földbevájt kunyhók ismét elszaporodtak. A paraszti építkezés megújulása a XVIIIXIX. század fordulójára tehető, amikor elterjedtek a fejlettebb alaprajzok, a jobb építőanyagok, az időt állóbb szerkezeti megoldások.[3]
     A Borsodi-Mezőség népi építészete Dél-Heves hasonló vidékéhez csatlakozik. Dél-Borsod hagyományos falusi épületállománya ma alföldi jellegű, történetileg azonban az Északi-hegyvidék lakóépítményeinek egyes jellemzői egészen a Tiszáig kimutathatók területén.[4]
     A táj építkezését elsősorban vert- és vályogfalak jellemzik. Vázszerkezetessövény falú házat, vagy emlékét Mezőkövesdről, Igriciből, Mezőcsátról, Tiszatarjánból és Tardról is ismerünk. Számuk a teljesen földfalú, többnyire vályogból készült falak mellett csekély volt.[5] A XIX. század végén Tardon a legrégebbi épületeket mondták sövényfalúnak.[6] Ekkor már itt is az Alföldre jellemző földfalú építkezés dominált.[7] A korai vályogfalú épületek mind nagyméretű vályogtéglából készültek.[8] A vályog aprószalmás, törekes, pelyvás, sásos sárból vagy agyagból készült, megszárított, de ki nem égetett tégla, amihez a földet a tardiak a falu közepén szedték. A vertfalú házaknál két deszka közé rakták a sarat, majd erre a célra készült bunkóval alaposan beleverték. A sár közé időnként fagallyakat tettek. Ezt a munkát folyamatosan végezték egészen addig,

Kéthelyiséges tardi ház alaprajza
(Közli: Balassa, 1994. 39.)

amíg a tervezett magasság el nem készült.[9]
     Az 1910-es népszámlálási adatok szerint a falu 433 lakóházából 359 vályogból vagy sárból, 28 kő- vagy téglaalappal sárból, 46 kőből vagy téglából épült.[10] A föld- és vályogépítkezés csak a XX. század második felében szorult vissza.[11]
     A dél-borsodi lakóházak többnyire szoba-konyha-kamra alaprajzi elrendezésűek. A Hejő és a Sajó közötti részeken feltűnő gyakorisággal már a XIX. század első felében két lakóhelyiséges házak épültek.[12] A kéthelyiséges szobából és pitvarból álló lakóházak jelenléte Tardon is bizonyított, de a háromhelyiséges épületek voltak az elterjedtebbek.[13]
     A vidék jellemző tetőszerkezete az ágasfás-szelemenes. Ennek egy sajátos változata az általánosan matyó-nak minősített üstökös vagy buggyos tető. Üstökös háznak nevezik a zsúppal vagy náddal lefedett ház végfalainak félkúp alakú fedését. Ennél a megoldásnál az ágasfába egy ferdén álló

Üstökös (bugyborékos) ház 1906-ban
(MNM. F. 7955. Bátky Zsigmond)

konzolszerű gerendát csapoltak, amely a szelemen végébe erősített élszarufát tartotta, így lehetőség nyílt arra, hogy egy íves alaprajzú, előreugró tetőt alakítsanak ki. Volt eset, hogy elbontván az üstököt, meghagyták a homlokzaton kívülálló ágasfát. Ez a tetőmegoldás nemcsak a matyóknál, hanem ennél szélesebb körben is fellelhető volt a hegyvidék és a síkság találkozásánál. Ugyanakkor sem Tardon, sem a másik két matyó településen nem volt soha általános. Ma a megye egyetlen üstökös háza a tardi tájház, melynek tetőzete nem eredeti, hanem a műemléki helyreállítás során rekonstruálták.[14] A XIX. század végén Istvánffy Gyula Mezőkövesden és Szentistvánon alig talált egy-két ilyen házat, míg Tardon számuk 1820-ra volt tehető.[15]
A szelemenes tetőszerkezet lényege, hogy az orom alatt végigfutó gerenda (=szelemen) tartja a tető súlyát, és ezzel mentesíti a falakat az oldalirányú nyomástól. Éppen ezért ezt a megoldást elsősorban a sövény- és földépítkezéssel kapcsolatban találjuk meg. E szerkezet

Ágasfás, szelemenes lakóház 1934-ben
(MNM. F. 159021. Győrffy István)

legrégibb és egyben legelterjedtebb formája, amikor a könnyű, többnyire fenyő- vagy hársfából faragott szelement az épület két végébe leásott ágas tartja. Ha az épület hosszú, akkor középen is leástak egyet. A szelemenbe horgasfákat akasztottak, melyek esetenként magára a falra, de többnyire a fal tetején végigfutó koszorúra vagy más néven sárgerendára támaszkodtak. Az egész házon, hosszanti irányban két egyenlő részre osztva azt, a falakra támaszkodva, a koszorúgerendákkal egy síkban fut végig a viszonylag újabb eredetű mestergerenda.[16] A fal tetején lévő gerenda vízvető elnevezése Tardon és Mezőkövesden is ismert volt.[17]
Az ágas-szelemenes tetők oromzata többnyire tapasztott sövény, esetleg vályog, ami dísztelen. A szarufás tetők szélesebb elterjedésével együtt a deszkaoromzatok is egyre inkább meghatározói lettek a településeknek.


Ágasfás lakóház 1931-es és 1951-es állapotban (MNM. F. 63951. Ébner Sándor és 100442. Fél Edit)

Ezeket az oromzatokat már sokszor díszítették. Dél-Borsodra az egyenes oromzatú nyeregtetők a jellemzőek, de Tardon kontyolt lakóházak is épültek.[18]
A régi matyó házaknak nem volt tornácuk, azt csak a XX. században építették az épületekhez.

Zsupnak való cséplése 1937-ben
(MNM. F. 77686. Kerékgyártó Adrienn)

A tetőt leginkább náddal vagy zsúppal fedték.[19] A zsúpnak való kévéket csépléskor nem oldották el, hanem oldatlanul verték ki, majd tették el télére, amikor még egyszer végigcsépelték, majd alaposan kirázták. Két kévéből kötöttek egy zsúpkévét. A tetőfedéshez a kévéket a kalásszal felfelé szétteregették a léceken, és 56 cm-enként vesszővel vagy a későbbiekben dróttal félméterenként odaerősítették. Utána kissé lejjebb haladva újabb réteget raktak fel. Mikor teljesen elkészültek a teregetéssel, akkor egy erre a célra készült fával egyenletesen felverték.[20]
A nádtető alapanyag hiányában a XIX. század második felében már nem volt olyan elterjedt, mint a zsúptető. A szükséges nádat a matyók az Alföld felől szerezték be. Nádfedésnél az egyes nádcsomókat a tetőváz léceihez kötözték. A fedésnél alulról haladtak fölfelé, legfelül volt a szegés. Szegéshez egész kévéket használtak, azokat nem vagdalták szét, mint a többi rész készítésénél. Az egyik oldalt az egyik oldalról illesztették a ház fedeléhez, és középen megtörve a másik oldalon lehajtották. Ugyanezt tették a másik oldalról is, majd egyegy deszkával lefogták a szegésnél alkalmazott nádkévéket. A nádfedelet az idő rohasztja, kiveri, ezért időnként javításra szorul. A javítás előtt fogasverővel megtisztították a tetőt a mohától.[21]
1910-ben a tardi lakóházak több mint 77%-a zsúppal vagy náddal fedett volt. Zsindely tetőzete az épületek 5,3%-ának, míg cserép, pala vagy bádogteteje 17%-ának volt.[22]

Matyó ház 1938-ban
(MNM. F. 79843. Saád Andor)

1949-ben a lakóházak 46,7%-át még mindig nád vagy zsúp fedte.[23]
     Az épületek helyiségeinek padozata a XX. század közepéig jórészt vertföld volt. Az 1941-es népszámlálási adatok szerint a tardi lakóházak 634 szobája közül 545-nek volt vertföld, 72-nek fa és 17-nek tégla a padozata. Az 512 konyhánál 474 volt vertföld, 9 deszka és 29 cement padozat.[24]
     Egyszerű házaikat a parasztok a rokonság és a barátok közreműködésével maguk építették, leginkább a tetőfedés igényelt szakmunkát. Az építkezéshez a legutóbbi időkig mint fentebb látható a környéken található, ingyen beszerezhető építőanyagokat használták. Adott volt föld, szalma, sás, sár, zsúp, fa és nád.
     Szabó Zoltán így írt 1936-ban a tardi lakóházakról: A falubeli házak jó háromnegyede vályogból, sárból épült és csaknem háromnegyedének zsupteteje van. Az újabb házak is követik a régi mintát, e hosszúkás alakú szoba-konyha-kamrás típust. Nagyrészt kontyuk is van a tető búbján, ahol csomóba kötötték a zsuptető szálait. A néhány közel kétszáz éves tardi ház, ami megmaradt, mutatja a tardi házépítés megkötő hagyományait. E házak teteje elöl félköralakban kiszélesedik és így szélesebb ereszt alkot, melyet gerendákkal képeznek ki, hogy erősen tartson. Ez az üstök ma már csak néhány tardi házon látható, az utca felé néz és aljában a fal padnak van formálva. Ezen a padon nagyon jól lehet üldögélni és pipázgatni eső idején is a széles eresz alatt, valami olyan paraszti verandaféle hangulata van e részleteknek. Ezeken a régi tardi házakon az ablakok roppant kicsinyek, a falak roppant vastagok, amilyen szépek a szemnek, olyan egészségtelenek lakásnak. Külsőleg nagyon jól festenek, simulnak a tájhoz, a tetejük, mint parasztember szemébe húzott kucsma áll a vállukon és illik hozzájuk a gémeskút, amit a tardi szokás házak homloka elé állít. Színes hímzett vásznakat, ékes cserepeket ezekben a házakban találni legkevésbé, pedig ezekhez illenének legjobban. De

Matyó ól 1931-ben
(MNM. F. 63939. Ébner Sándor)

itt már csak a szegényebbek laknak, a kézimunkák, cserepek átköltöztek a gazdagabbakkal együtt az újabb házakba. Szerkezet és forma szerint ezek az újabb házak is erősen hasonlítanak a régi típusokhoz, csupán az ablakok nagyobbak valamivel, a falak keskenyebben és a tető nem esik le olyan mélyen a ház homlokára, mint a régieknél. Ez újabb házak közül is igen kevés a cserép, deszka, vagy zsindelytetejű és egy sincs, amelyik a ház régi beosztásán változtatott volna.[25]
Az egykori szálláskertek jellemző építménye, a tüzesól egyetlen, osztatlan térből áll. Padlás nélküli belsejükben, az ól közepén, de nem ritkán valamely

Hidas, emelcsős disznóól 1953-ban
(MNM. F. 122785. Szolnoky)

sarkában helyezkedett el a tüzelő, amely egy, a földön kialakított, lekövezett vagy téglázott tüzelőhely körüli padokból, priccsből és szénatárolóból összehozott alkotmány. Ez az épület Tardon is megtalálható, pedig itt nem mutatható ki a kétbeltelkesség, hanem az ólak a beltelken álltak.[26] Az istálló sarkában a bejárattól jobbra vagy balra, a faltól kb. másfél méternyire megásták a tüzelőlyukat. Ez volt a legjobb hely a tüzelésre: sem a léghuzat nem csapta a füstöt a jószágok szemébe, sem nem esett útba. A faltól 5080 cm-nyire levertek egy karót, amihez hozzászögeltek egy deszkát a fallal párhuzamosan, s kész lett a szalmatartó. A másik falhoz, a szalmatartó mellé állították a padot, és azzal megszületett a legősibb tüzelő. Később a matyók a tüzelőt falból rakták. E célból levertek néhány karót a dikó és a szalmatartó mintájára, amiket sárral körültapasztottak, s készítettek hozzá néhány ülést, tőciket, amivel a tüzelőnek máig használatos alapformáját megalkották. A legrégebbi tüzelők sárral tapasztottak voltak. Később a hozzáépített szalmatartók már deszkás, oszlopos építmények lettek, amelyeket egyre díszesebben készítettek el.[27] A tüzelősólak egyben a társadalmi élet színterei is voltak, esténként itt gyűltek össze a férfiak, hogy a gyéren pislákoló tűz mellett, a padokon, a priccseken vagy a gyalogszékeken ülve megbeszéljék a világ dolgait.[28] Tavasszal elcsendesedett a tüzelő, akkortól az istálló eresze

Matyó pelyvás, előtte két férfi, az egyik cifraszűrben, másik hímzett kötényben 1931-ben
(MNM. F. 63936. Ébner Sándor)

alá épített priccs lett a tanya. Az emberek hamarabb is nyugalomra tértek, mert reggel három órakor a mezőn már folyt a munka.[29]
     A gazdasági építmények közül első helyen a jószág védelmét szolgáló ólakat kell megemlíteni. A nagyobb ólakat nevezték istállónak. Ezek leginkább a lovaknak és a szarvasmarháknak biztosítottak fedelet. Külön tartották a baromfit, a sertéseket és a juhokat. A kacsa sokszor télen-nyáron az udvaron, ól nélkül, a liba rögtönzött ólban bezárva, a csirke annak padján, meg az udvari eperfán tanyázott.[30] Tardon ismert volt a hidas, a fából készült emelcsős disznóól.[31]
     A learatott gabonát úgynevezett pelyvásban csépelték és tárolták. Korábban e célra gabonavermeket ástak. A terménytároló építmények sorát egészítette ki a tengeri góré, melynek többféle változata is volt.[32]
     A régi lakóházak és gazdasági építmények a XX. század második felében szinte teljesen eltűntek. 1960-ban már csak mintegy 10 lakóházat tartottak a falukép szempontjából jelentősnek.[33] Mára egyedül a tájházhoz tartozó épületek képezik a régi tardi építkezés meglévő emlékét.

1. SisaWiebenson, 1998. 237.
2. Dávid, 2001. 89.
3. Dávid, 2001. 89.
4. Fügedi, 1997. 139.
5. Fügedi, 1997. 139.
6. Balassa, 1994. 109.
7. Nagy, 1983. 49. ill. Nagy, 1982. 86.
8. Fügedi, 1997. 140.
9. BalassaOrtutay, 1980. 134.
10. Nagy, 1982. 86.
11. H. Szabó, 2000. HOM. NA. 6836.
12. Fügedi, 1997. 142.
13. Balassa, 1994. 39.
14. Fügedi, 1997. 144. ill. Kalas, 1965. 259260.
15. Balassa, 1994. 145.
16. BalassaOrtutay, 1980. 136.
17. Balassa, 1994. 153.
18. Fügedi, 1997. 144145. ill. Nagy, 1982. 8285.
19. Nagy, 1982. 89.
20. BalassaOrtutay, 1980. 138.
21. SárköziSándor, 1973. 568.
22. Nagy, 1982. 89.
23. Balogh, 1965. 41.
24. Az 1941. évi népszámlálás. 5. Lakóház- és lakásadatok, 1982. 3839. és 184185.
25. Szabó, 1986. 9596.
26. Fügedi, 1997. 148.
27. SárköziSándor, 1973. 574575. Benne: Kóris Kálmán tanulmánya.
28. Fügedi, 1997. 148.
29. SárköziSándor, 1973. 582. Benne: Kóris Kálmán tanulmánya.
30. Hankóczi, 1981. HOM. NA. 4487.
31. MNM. F. képei.
32. MNM. F. ill. Nagy, 1982. 8182.
33. B.-A.-Z. M. Lt. XXIII. 975. 3. d. 593/1960.