XI. A község lakóházai, építkezése

XI. A község lakóházai, építkezése

A tardi tájház

A tájház buggyos tetejű épülete
(Fotó: Kovács Zs.)

     A tájház bal oldali főépülete valószínűleg a XIX. század első harmadában épült. A dél-borsodi lakóházakra jellemzően szoba-konyha-kamra elrendezésű.[34] Jellegzetes buggyát a XX. század elején lebontották nem is kapta vissza csak 1980-as felújítása során , kamráját kettérekesztették. 1910 körül istállót toldottak hozzá. Az 1920-as évek utolsó éveiben a szobában lévő kemencét lebontották, és a konyhában építettek újat helyette. A ház mostani belső állapota hozzávetőlegesen az 1930-as évek időszakát reprezentálja. Lakói a ház méreteit tekintve az építés idején jómódúak lehettek, az új tulajdonos, a Vajdovics család azonban szegénységben élt benne. A tájházat 1982. június 18-án Borsod megye hetedik tájházaként avatták fel. A XX. század elejének népi bútoraival, használati eszközeivel rendezték be a mezőkövesdi Matyó Múzeum munkatársai, amellyel az 1930-as évek szegényparaszti életét, ízlését kívánták bemutatni.
     Fala vertfal. Készítéséhez csúszó kalodát készítettek, amely közé szalmával és törekkel összedagasztott sarat döngöltek. Miután a falszerkezet megszáradt, lebontották a kalodát és sárból, törekből készült agyaggal besimították. Az így készült fal szélessége csaknem 1 m. Ennek köszönhetően télen meleg, nyáron hűvös volt.
     Tetőszerkezete ágasfás-szelemenes. Az ilyen típusú házakat felülről kezdték építeni. Leástak az épület két végén a tető magasságáig érő ágasfákat, amelyre rátették a szelement. A szelement két oldalról megtámasztották, ez adta

A szoba díszes kelléke, a menyasszony láda
(Fotó: Stefán Norbert)

egyúttal a tető lejtési fokát is. A nevét adó buggyot úgy kapták, hogy a szelemenbe kb. 2 m hosszú élszarufát csapoltak. Az ágasfa közepén ezt egy szemöldökfa támasztja alá egy csapba illesztve. A tetőszerkezet másik érdekessége, hogy vasszögeket, ácskapcsokat nem használtak, faszögeket ütöttek minden második gerendába.
A ház tetejét náddal fedték be. A nádcsomókat a tetőváz léceihez rögzítették fagúzs és kötőtű segítségével. A fedéssel alulról haladtak felfelé, amely egy szegésben végződött. Itt a kévét a felénél rögzítették az egyik oldalon és megtörve a másik oldalon lehajtották. Ellenkező oldalról ugyanúgy jártak el, majd

Sparhét a szobában
(Fotó: Kovács Zs.)

deszkával lefogatták a nádkévéket. A kéményfej helyileg jellemző, félbevágott, mint a tardi legény kalapja. A kéményt szalmakötéllel sűrűn csavarták át. Fedett, hogy a csapadék ne jusson a kemencébe. Északi oldalán lejtősebb, így védve maradt az északi szelektől. Régebben a tardi házakra zsúptető volt a jellemző. A rozs szárát kíméletesen kévébe kötötték, majd miután kicsépelték, megint öszszeszedték és prűgőn megfésülték, ezután került a tetőre.
     A ház elnyújtott téglalapra hasonlít, amelyet három részre osztottak. Az utca felől található a tisztaszoba (első szoba), a következőben állt a kemence. Ebből a helyiségből a lakószobával szemközt nyílik a kamra. A konyha (pitar) legnagyobb részét a sütőkemence foglalja el. A sütésen kívül itt más tevékenységre nem sok lehetőség adódott, olykor még a családi étkezések színhelye volt. A kemence a szobában lévő tűzhelyhez kapcsolódik. A konyha oldalfalai az ajtó szemöldökfájával egy magasságban színes tányérokkal vannak beaggatva, amelyek nagy része mezőcsáti, mezőtúri fazekasok műhelyéből került ki. A tisztaszobában az ajtóval szemközti fal szegletében áll az asztal, mögötte sarokpad. Ez a rész számított a szoba legtiszteletreméltóbb helyének. Az asztalt is magába foglalva ezt hívták szentsaroknak. A falat ezen a részen szentképek és egy Jézus szobor díszíti. Két kis ablak néz az utcára, a harmadik az udvarra. A két ablak között helyezték el a fakeretes tükröt. A szoba átellenes szögletében emelkednek az ágyak. Az utca felől a koronás vetett ágy, amelyet tardi szövött terítővel terítettek le. A párnák száma megmutatta a ház gazdagságát is. Módosabb helyen a párnák száma 9, szegényebbekben 6 volt. A másik, a fekvő ágy, más néven dikó, amit rongypokróccal takartak le, rá bundát tettek. Még a legszegényebb családoknál is elmaradhatatlan volt a tulipános láda. Rendszerint ezek igen régi, nagyszülőktől örökölt öreg bútordarabok voltak, megkopott festéssel, megrepedezett oldalakkal. A tájházban a helye a vettet ágy és a sparhét között van. A szobában áll még egy szegényes díszítésű bölcső, egy vízlóca, amelyen vizes korsó és edények vannak, valamint egy vályogból rakott sparhét.
     A harmadik helyiségben (kamra) tárolták az élelmiszereket: ládákban és zsákokban a búzát, gabonát, zsákokban a krumplit, szakajtóban a szemes termények egy részét. Itt kapott helyet a fiatalasszony hozománya is, az ágy és a láda, később a fiókos komód, nevezték ezt itt kaszlinak is. Egyes helyeken a fűtetlen kamra lakóhelyül is szolgált. A tisztaszobában a fiatalok, a kamrában az öregek laktak. A mosószék, az elhasználódott ruhadarabok, a létra, a háztartásban és a mezőgazdaságban használatos eszközök ugyancsak itt kaptak helyet.
     Az udvar hátsó részén állt a kőválló a szárnyasoknak, a hidas ól a disznóknak, az istálló a lovak és tehenek számára.
     A tájház buggyos házához egy másik épület is tartozik, annak szomszédságában, amit a XX. században építettek. 2002-ben a községi önkormányzat a szomszédos telken álló harmadik épület megvásárlásával tovább bővítette a tájházhoz tartozó lakóházak számát.[35]
     A tájház udvarán 1998. szeptember 26-án avatták fel Szabó Zoltán író bronzszobrát, Borbás Márton alkotását. Az ünnepségen, mint mesteréről emlékezett meg Magyarország akkori köztársasági elnöke, Göncz Árpád. Jelen volt a rendezvényen Szabó Zsuzsa és Ágnes, az író Párizsban élő felesége és leánya, valamint Franciaország magyarországi nagykövete, számos író és neves közéleti személyiség. A szobrot Sály Miklós esperes áldotta meg.[36]

34. Joóné, 2002. 2125. A tájházra vonatkozó adatokat továbbiakban is döntő részt innen vettük.
35. TPH. közlése.
36. Déli Hírlap, 1999. szept. 28., Szabad Föld, 1998. okt. 20., Déli Hírlap, 1998. okt. 2., ÉM. 1998. szept. 28., Népszabadság, 1998. szept. 26. HVG 1998. szept. 19. és Magyar Gombahíradó, 1999. dec.