Accessibility Tools

Figyelem! Az iskolakezdési támogatáshoz szükséges kérelmek megtalálhatók a Nyomtatványok menüpont alatt! KATT IDE!
Toggle Bar

 

Tard Község honlapja

Táborozás

 

Táborozási lehetőség Tardon


Tard a legkisebb matyó település 1300 főnyi lakosával a Bükkalja és az Alföld találkozásánál. Vendégszerető lakossága, hagyományai, méltán világhírű hímzésvilága, rendezvényei, a helyi borok, és ételek, a Bükk hegység kirándulóhelyei, a közelben lévő termálvizek, évről-évre csalogatják ide a kikapcsolódni vágyókat. Az egyházközség tulajdonában lévő iskolaépületet most alakították át táborhellyé, ahol 42 fő részére biztosítanak szállást, májustól nyár végéig.

A szállás emeletes ágyakkal berendezett két teremből és egy volt szolgálati lakásból áll. A zuhanyzók, mosdók, WC-k is újonnan lettek kialakítva. A közösségi programokhoz rendelkezésre áll egy széles folyosó egy terasz illetve egy hatalmas udvar. Étkezési lehetőség a közelben lévő iskolai konyhán biztosított, és a szálláshellyel szemben található egy kis bolt is. A faluban számos közösségi programra van lehetőség: sportpálya, lovaglás, sétakocsikázás, kirándulás természetvédett területen, a bogácsi gyógyfürdő mindössze 4 km-re található, a községben megtekinthető az ország legrégibb tájháza is.

Bővebb információ kérhető a 0630 577 3385-ös telefonszámon, Murányi Zoltántól.

Szállásfoglalás: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; www.tard.hu

Aktuális hirdetmények

Tisztelt Látogató!

Ezen az oldalon olvashatja az éppen aktuális hirdetményeket, felhívásokat és egyéb dokumentumokat.

Kérjük kattintson a megfelelő linkre!


Tard Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 2012. évi XC. törvény 3. § (1) bekezdése alapján Tard község közigazgatási területén kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátására

nyilvános pályázatot hirdet. A pályázat szövege elérhető innen!

 

 

Tard község helyi építési szabályzata és a tervrajzok


Tájékoztató a „Nyári diákmunka elősegítése 2014.” program indításáról  Kattintson a részletekért!

 


Fiatal gazdág támogatása 2014! Kattintson!


A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet hirdetménye


MEZŐKÖVESD VÁROS HELYI VÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJÉNEK 6/2013.(VII.25.) HATÁROZATA Tard község szavazóköreinek számáról, sorszámáról és területi beosztásáról, valamint a szavazóhelyiségek címének meghatározásáról

 

A Vidékfejlesztési Minisztérium felhívása az osztatlan közös földtulajdonban lévő termőföld tulajdonviszonyainak rendezésére


ÚJRA! "Rendes Tardi Porta" faluszépítő program


Rendezési terv

 

Kutyaoltás

 



 


Rendezési terv

 

FELHÍVÁS

Értesítem A Tisztelt lakosságot, hogy Tard Község Képviselő-testülete az érvényben lévő településrendezési tervek felülvizsgálatát határozta el. Ezt részben az elmúlt években bekövetkezett jelentős jogszabályi változások, részben pedig a településen és annak környezetében történt változások, illetve felmerült igények indokolják.

A településrendezési tervek módosítása hosszú ideig tartó folyamat, amelynek során a készülő terveket a lakossággal és a szakhatóságokkal több ízben is egyeztetni kell a jóváhagyás előtt. A munkát az önkormányzat megbízásából a mezőkövesdi Sáth és Társa Építész Iroda Kft. végzi. Azt szeretnénk, hogy az új tervek minél jobban megfeleljenek a település igényeinek. Ezért kérjük, hogy ha a jelenlegi rendezési terv előírásaival kapcsolatban bármilyen észrevétele, ésszerű javaslata van, akkor azt szíveskedjen a Polgármesteri Hivatalba eljuttatni írásban, 2012. május 10.-ig. A jelenlegi rendezési terv a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján, illetve az alábbi linken megtekinthető:

rendezési terv belterület

rendezési terv külterület

helyi építési szabályzat

Úgy gondoljuk, hogy a rendezési tervek felülvizsgálata mindenképpen elő fogja segíteni a település jövőbeni fejlesztését, egyszerűsíti az építési engedélyezési eljárásokat, és a jelenleginél jobb alapot fog biztosítani a pályázati támogatások megszerzéséhez is.

Várjuk észrevételeiket!

Tard, 2012. április 18.

                                                                                            Tisztelettel:

                                                                                                                      Gál János

                                                                                                                   polgármester

VII. TARDI HURKAFESZTIVÁL 2012.02.11.

Információk!!!

 

Értesítjük leendő vendégeinket, hogy a fesztivál területén önkéntes véradást szervezünk, és várjuk a véradókat!

A szervezők értesítik a versenyzőket, hogy a kóstoláshoz szükséges mennyiségen túl a Kistermelőkről szóló 52/2010. sz. FVM rendelet alapján az árusítást nem tudják engedélyezni. Kérik szíves megértésüket.

További információk itt!

Figyelem! Pályázat!

 

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány 2012. évi pályázatai

eut

 

Az Erzsébet-utalvány kibocsátására a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, míg forgalmazására az egyszemélyes tulajdonában álló Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. jogosult.

Az Erzsébet-utalvány forgalmazásából realizálható eredmény kizárólag állami közfeladat ellátására, közjóra fordítható. A Kormány döntése szerint útjára indul az Erzsébet-program, azaz a szociális üdültetés új rendszere.

Az Erzsébet-program keretében, első lépésként 2 milliárd forint értékben pályázatot hirdetünk meg szociálisan hátrányos helyzetűek részére üdülésük, pihenésük, rekreációjuk elősegítésére. Így a nyugdíjasok, a fogyatékossággal élők, a nagycsaládosok illetve a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi munkavállalók támogatásban részesülhetnek üdülési szolgáltatás formájában, amelyet állami tulajdonban lévő üdülőkben vehetnek igénybe a szociálisan rászorulók.

A pályázati kiírás már megtekinthető a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány honlapján, a kérelem benyújtásához szükséges adatlap január 16-tól február 29-ig nyújtható be.

"Feltöltődés"
Nyugdíjasok részére
Pályázati kiírás
Pályázati adatlap

"Élmény együtt"
Nagycsaládosok részére
Pályázati kiírás
Pályázati adatlap
Munkáltatói igazolás
Nyilatkozat a család egy főre jutó havi nettó jövedelméről
Pótlap (amennyiben háromnál több gyermekkel pályázik)

"Vár a pihenés"
Fogyatékossággal élő személyek részére
Pályázati kiírás
Pályázati adatlap

"Pihenő gondoskodás"
Szociális, gyermekvédelmi és gyermekjóléti intézmények munkavállalói részére
Pályázati kiírás
Pályázati adatlap
Munkáltatói igazolás
1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet
a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények
szakmai feladatairól és működésük feltételeiről

15/1998. (IV. 30.) NM rendelet
a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények,
valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről

Amennyiben további kérdése van,
kérjük, forduljon Telefonos ügyfélszolgálatunkhoz az alábbi telefonszámon,
munkanapokon 8 és 16 óra között:
06 1 371 32 42

Forrás, és további információ: http://www.mnua.hu/palyazat_temp.php?id=vege

Figyelem!!!

 

A B.-A.-Z Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye:

 

 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint akár-20 0C alatti hideg, 30 cm-es hótakaró, és az erős (viharos) szél miatt hófúvás várható, ezért a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a lakosság figyelmét a rendkívüli időjárás veszélyeire.

Várható következmények:

- Hófúvások, hótorlaszok, sínek felfagyása, jégréteg kialakulása miatt fennakadások lehetnek a (közúti, vasúti, légi) közlekedésben.
- A közlekedés nehézségei miatt akadozhat az alapvető élelmiszerellátás, az egészségügyi ellátás, a betegszállítás, gyógyszerek beszerzése.
- A hófúvások településeket zárhatnak el a külvilágtól, járművek akadhatnak el az utakon.
- Az elakadt járművekben az utasok testhőmérséklete erősen lehűl, fagyási sérüléseket szenvedhetnek, meghalhatnak.
- A gázvezetékek befagyása miatt a vezetékes gázellátás ideiglenesen leállhat.
- Az elektromos áram felhasználásának növekedése, esetleg ráfagyott jégréteg miatt átmeneti zavarok akár tartós szolgáltatás kiesések keletkezhetnek az áramszolgáltatásban.
- A hó súlyától az épületek tetőszerkezete károsodhat, a keletkező jégcsapok miatt veszélyesek lehetnek.


Hogyan tudunk megfelelően felkészülni a rendkívüli időjárásra?


Otthonunkban:
- Rendelkezzen legalább néhány napra elegendő fűtőanyaggal, élelmiszerrel és ivóvíztartalékkal,
- Gondoljon az áram, gáz kimaradásra, az alternatív fűtési, melegedési lehetőségre,
- Időben jelezze, ha különleges egészségügyi ellátási igénye van, vagy lesz (pl. vesekezelés, szülés előtt álló nő, veszélyeztetett terhes nő, stb.)
- Ne induljon útnak, ha bizonytalanok az útviszonyok! Indulás előtt tájékozódjon!
- Átmeneti áram- illetve energia kimaradás esetére:
- Hagyományos tüzelőberendezés (pl. kandalló, kályha) használata esetén különös figyelemmel kell lenni a tűzmegelőzésre, füstelvezetésre.
- Legyenek otthon alapvető gyógyszerek, kötszerek, ha csecsemő van a családban, számára tápszerek.


Utazáshoz, ha mégis el kell indulnia:

- Ellenőrizze járműve műszaki állapotát, az önmentéshez segédeszközöket (kisebb hólapát, hólánc, jégkaparó, meleg felsőruházat, vastag kesztyű, takaró, vontatókötél, elakadásjelző háromszög, gyógyszer, mobiltelefon, némi élelem, innivaló, stb.). Járművével teletankolt állapotban induljon el, így ha elakadt, hosszabb ideig fűthet vagy töltheti fel mobiltelefonját is.
- Folyamatosan tájékozódjon az útviszonyokról, hallgassa a helyi rádiókat.
- Vigyen magával feltöltött mobiltelefont és a segélykérő telefonszámok jegyzékét.
- Ha elakadt jól láthatóan jelezze és húzódjon az út szélére, járművét ne hagyja ott, ne induljon el a bizonytalanba, kérje, illetve várja a segítséget.
- Ha többen elakadtak, fogjanak össze, segítsék egymást.
- Ellenvetés nélkül hajtsák végre a kárfelszámoló erők tagjainak utasításait.


Ha otthonában rekedt:

- Hallgassa a rádiót, TV-t és hajtsa végre a kapott utasításokat, segítsen a szomszédainak, a település vezetőinek a mentésben, kárfelszámolásban.
- Ha gazdálkodó, fokozott gondossággal járjon el és készüljön a télre (takarmánykészlettel, ivóvíztartalékkal, fűtőanyaggal, ha kell alternatív fűtési, világítási szellőztetési lehetőséggel, nyersanyag és árukészlettel).

A Katasztrófavédelem kéri, hogy az állampolgárok és közösségeik tegyenek önmagukért, családjukért, szűkebb-tágabb környezetükért!
Kerüljék el a veszélyhelyzeteket vagy csökkentsék azokat megfelelő felkészültséggel!


Ha mégis bajba került és segítségre van szüksége:

-Elsősorban próbáljon meg helyben segítséget keresni és kérni,
-Amennyiben ez eredménytelen, hívja (de ne hívogassa –mások elől veszi el a lehetőséget!) a közismert segélyhívó telefonszámokat: 104, 105, 107, 112 (Mentők, Tűzoltók, Rendőrség, Katasztrófavédelem).


További információkat a Katasztrófavédelem honlapján találhat:
http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=lakossag_kattipus_havazas