Accessibility Tools

Figyelem! Az iskolakezdési támogatáshoz szükséges kérelmek megtalálhatók a Nyomtatványok menüpont alatt! KATT IDE!
Toggle Bar

 

Tard Község honlapja

A TARDI KARITASZ CSOPORT BESZÁMOLÓJA 2015-ÖS ÉV MÁSODIK FELÉRŐL.

IGAZÁN SEGÍTENI CSAK SZERETEBŐL, SZERETETTEL LEHET!

            Az Egri Karitasz Központ által meghirdetett „Kályhaprogram”-ban pályáztunk, ahol egy fő tardi rászoruló kapott egy fatüzelésű kályhát.

            Önkéntes segítőnk – Demeter Zoltán – fa ki-, és összevágásban segített a rászorulóknak. Köszönjük!

           

            November 19-én Szt. Erzsébet napi ünnepi misét szerveztünk, ezt követő vasárnapon pedig 200db cipót osztottunk ki a szentmise után a templomból kijövő híveknek.

December 6-án Szt. Miklós ünnepén Mikulás csomaggal kedveskedtünk a szentmisén résztvevő gyermekeknek.

            Adventi időben a helyi COOP ABC-ben tartós élelmiszert gyűjtöttünk, amivel 6 családos és 7 egyedül élő rászorulót támogattunk községünkben. Nagyon köszönjük a dolgozók részéről a segítséget!

Kiosztásra került: 37cs. Száraztészta, 57kg liszt, 26kg cukor, 11 liter olaj, 4kg rizs, 4cs tea, 2db készétel, 11db vagdalthús, 32db májkrém, 3 cs keksz, 3,5kg mosópor, 2cs szaloncukor.

            Roráte szentmisék után lehetőség volt több alkalommal a központi élelmiszerbankból kapott több kiló kenyér kiosztására, a a hívek és az önkormányzat közhasznú dolgozói között.

            „Egymillió csillag a szegényekért” program keretében a 3. adventi közös gyertyagyújtáson gyertyák megvásárlásával jelképesen fogadtunk be egy szegény családot.

            Karitasz csoportunk tagjai gyermekes Szentcsalád-járásba kapcsolódtak be. Szent Család vasárnapján a jubiláns házaspárok megáldása, valamint családosok szolgálatával - énekkar, felolvasás, szentelmények felvitele- tettük színesebbé az ünnepet.

            Köszönjük mindenki odaadó támogatását, hisz nem az számít hogy mit adtunk, hanem ahogyan azt tettük.

„Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három. De ezek között legnagyobb a szeretet”. /1.Kor.13,13/

Karitász

Karitász

A Tardi Hírekben megjelent Közleményből értesülhettünk, hogy Tardon 2015.03.03-án alakult meg a tardi Római Katolikus Egyházközség Főapostolairól elnevezett Karitasz szervezet, melynek tagjai:

Hegedűsné Matíz Éva

Kleszóné Kántor Tímea

Komárominé Vajdovics Elvira

Molnárné Androvics Terézia

Molnárné Gál Marianna.

Céljuk az idősek segítése, lelki gondozása; fiatalok – gyerekek támogatása. A karitász egyik lényeges alapelve, hogy korra, nemre, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül segít a rászorultakon. Szívesen várják a támogatásokat és az önkéntes kezeket.

Elérhetőség: Tard, Rákóczi út 53, Tel:+36305752342