 |
 |
IV. Tard és környékének története az ősidőkben
A Hatvani kultúra népessége
A Hatvani kultúra eredete és megjelenési ideje kellő mértékben nem tisztázott. Anyagi műveltségének jelentős elemei a Prut-Szeret vidék késő rézkori gyökereihez nyúlnak vissza, de észak-európai hatásokat is tükröznek. Magán hordozza a rézkori késő Bádeni kultúra bizonyos elemeit is.[18] E kultúra elterjedési területével a Bodrog torkolatvidékétől a Hernád középső folyásán át a Sajó, a Rima, az Ipoly folyásáig, a Garamig, a Duna-könyökig, hosszában a Gödöllői-dombság peremvidékéig, valamint a Tápió és Zagyva folyókig számolhatunk. Déli határát a Körös torkolatvidékénél húzhatjuk meg, míg kelet felé bizonytalan az elterjedés határvonala.[19]A bronzkor középső korszaka viszonylagos békét hozott az itt élő népességeknek. Ennek egyik bizonyítéka, hogy ismét tell települési formák alakultak ki. Aminek lényege, hogy nem vándoroltak egyik lakóterülettől a másikig, hanem letelepült életmódot folytattak. Telepeiket már a legkorábbi időtől védelmi rendszerekkel sánccal vagy árokkal látták el. Településeik kiválasztásánál a legfőbb szempont a biztonság volt, a külső támadások vagy a belső viszálykodások elleni védelem. A telepek általában kerek vagy ovális formájúak, házaik felmenő falúak voltak. A nagyméretű nagycsaládi házaik vázát cölöpök adták, minden házban tűzhely volt található. Telepeiken 810 nagycsalád élt együtt. Ha a ház valamilyen okból elpusztult vagy összedőlt, akkor a ház maradványait elegyengetve, a régi épület fölött újat építettek, új padlózatot döngöltek, újra fonták a sövényfalat. Ha az ott lakók ezeket a műveleteket kellően sokszor ismételték, akkor a sík telepből egy dombon levő telep lett, ezeket nevezzük telleknek. A hatvani" nép egymástól 48 km távolságra fekvő erődített telepekkel hálózta be a megszállt, nagy kiterjedésű országrészt.[20]
Gazdálkodásukra a váltógazdálkodásos földművelés volt a jellemző, mely az állandó egy helyben lakás eredményeként alakulhatott ki. Egyforma szerepet tölthetett be a földművelés és a nagyállattartás. Földjeiket általában csonteszközökkel művelték meg, ebben a korszakban még a bronz inkább csak ékszer, vagy hatalmi szimbólumként jelent meg. A követ még használták kőbalták, csákányok, vésők, őrlőkövek, fenőkövek formájában. Kézzel tapasztott edényeik szépen, gondosan kidolgozottak, készítettek dísz- és házi kerámiát is. Mindkét kerámia típusnak a formakincse jellegzetes. Temetkezési típusuk hamvasztásos volt. Halottaikat szórthamvasan vagy urnába helyezve temették el, amit egy tállal fedtek be. A megye legjelentősebb lelőhelyei: Tiszalúc-Dankadomb, Tiszakeszi-Szódadomb, Vatta-Testhalom és Ároktő-Dongóhalom.[21]
Borovszky a könyvében a területről bronzkori leleteként a következőket említi: Bogácson bronzkarikák lecsüngő díszekkel, Tardon bronz csattok, bélyeges edények és karperecek.[22]
Tibolddarócon a bronzkorból Európa legszebb lószerszáma került elő, amely az Odescalchi herceg tulajdonában volt.[23]
1988 tavaszán bejelentés érkezett Bogácsról a Herman Ottó Múzeumba, hogy Pazsag pusztán a tsz szőlőtelepítésekor végzett földmunkák során megbolygattak egy őskori telepet. A szakirodalomból ismert települést már több mint száz éve felfedezték. A telep felső rétegei az állandó művelés miatt már teljesen elpusztultak. Az 1988 őszén megkezdett leletmentést S. Koós Judit a Herman Ottó Múzeum régésze vezette. Az ásatásról a régész a múzeum adattárába leadott jelentéséből kiderül, hogy az ásatást a domb szélén kezdték el és négy szelvényt nyitottak meg. A harmadik szelvényben már fél méter mélységben jelentkezett egy bolygatott gyermeksír, amit a mélyszántások tettek tönkre. A sír alatt egy erősen hamus, paticsos gödörfolt mutatkozott, teli cserepekkel. Kibontása után egy négyszögletes, egyenes falú enyhén lekerekített sarkú ház rajzolódott ki. A ház közepe táján valószínűleg épített kemence töredékei kerültek elő. Ez alatt 20 cm-rel a cserepekkel teli vastag omladékréteg alól a háznak egy korábbi járószintje került elő. Az egyik sarokban egy későbronzkori beásás volt megfigyelhető. A második járószint felbontása után rendkívül vastag, kövekkel, paticcsal, cserepekkel teli omladékréteget találtak. A rétegben talált kerámiadarabok a Hatvani kultúra jellegzetes díszedényei és házi kerámiájának töredékei voltak. Az omladékréteg elbontása után egy kb. 3 x 3,5 m-es, négyszögletes alaprajzú, döngölt agyagpadlójú ház került felszínre. A padló széleinél 10 cm széles és 10 cm magas gerenda maradványait, míg a négy oldalfalon a falat 50 cm magasságig borító deszkamaradványokat találták. Ez volt a negyedik járószint 250 cm mélységben.[24]
Az ásatás a következő évben folytatódott. Több ház maradványát sikerült feltárni. A leletek közül kiemelkedik egy hegedű alakú idol és egy oltártöredék. A leletek a Hatvani kultúra leletanyagához tartoznak. A leletanyagok általános jellemzői is ezt támasztják alá: nagy mennyiségű állatcsont, sok házi kerámia, kevesebb díszedény töredéke. A telepet később is használták a bronzkorban, amit bizonyít többek között két bronzkori öntőminta (tű és lándzsa) töredéke. A helyszínen végzett terepbejárások során egy retusált pengeszerű szilánkot találtak, ami a Moustiérien középső paleolit kultúra tipikus eszköze. Felleltek még középsőbronzkori edénykét és egyéb töredékeket, amely a Pilinyi kultúra emlékanyagába tartoznak, illetve találtak még honfoglalás kori kengyeleket és középkori cserépedényeket. Az egyik kengyel finomművű, vörösréz berakással díszített darab, amely bizonyára egy rangos temetkezésre utal.
Az adattár egy másik lelőhelyet Tard területén említ meg. Farkas László üdülőtelkén a szennyvíz-elvezető csatorna építése közben 110 cm mélyből paticsdarabok, illetve vastag falú kerámiadarabok kerültek elő, a gödör valószínűleg a cserepekkel egykorú épület maradványait hozta napvilágra.[25]
18. Bóna, 1984/a. 151.
19. S. Koós, 1992. 67.
20. Bóna, 1984/a. 151152.
21. S. Koós, 1992. 67.
22. Borovszky, 1909. 34.
23. Klein, 1939. 155.
24. HOM. RA.
25. HOM. RA.
|
|