 |
 |
XII. A település gazdaság- és társadalomtörténete
Tard társadalma a feudalizmus időszakában
A korai középkortól az újkorig a gazdaság meghatározó alapja a termőföld, illetve annak nagysága volt. A nemzetségi közös birtoklás után a nagycsaládi, majd az egyéni birtoktestek megszerzésével együtt járt az a társadalmi tagozódás, amely a feudális társadalom rendjét évszázadokra megszabta. A kisebb vagy nagyobb földterület birtoklása, a birtokok művelhető területének a természetföldrajzi tényezőktől függő összetétele, a termelési eszközök, a gazdasági technikák használata és alkalmazása azonban nemcsak a gazdálkodást, hanem annak eredményességét, a gazdaságot, és ezáltal a földet birtoklók jogállását is meghatározta.[46]A XIV. századra az Árpád-kori társadalom jelentős változásokon ment át. Kialakult a nemesség több társadalmi csoport egységesüléséből. Magját a tehetős közszabadok alkották. Közöttük volt egy olyan csoport, amely közvetlen kapcsolódott a királyhoz. A XIII. század elejétől őket nevezték királyi szervienseknek. A másik társadalmi csoportot az Árpád-kor nemesei alkották. Ők vagyonos, előkelő közszabadok voltak, akik azzal az előjoggal rendelkeztek, hogy felettük az uralkodó bíráskodhatott. Ez a két csoport idővel összeolvadt, és a nevük nemes lett. Az Árpád-kor várjobbágyainak egy része is a nemesség sorait gyarapította. A nemesség főbírája az uralkodó volt. Adómentességet élveztek, de az ország védelmében katonáskodniuk kellett. Törvényes ítélet nélkül nem voltak letartóztathatók. Fontos kiváltságuk volt az ellenállás joga.[47]
A nemesi jog egysége nagy vagyoni különbségeket takart. A nagybirtokosok és a köznemesek közötti különbség a XV. században fokozódott. Az előbbi csoport tagjai már a század végén semmi közösséget sem éreztek a köznemesekkel, és báróknak nevezték magukat. A köznemesek a XV. században az országgyűléseken közösen léptek fel érdekeikért. Ettől az időszaktól kezdve nevezhetjük ezt a társadalmi csoportot rendnek. A megyei középbirtokosok 20100, a kisnemesek 15-nél kevesebb jobbágynak parancsoltak. Legalul az egytelkeseket találjuk. A XIII. század közepére a királyi várbirtokok katonáinak egy részéből, szolgáltató és szolganépeiből, valamint az egyházi és világi nagybirtokosok hasonló jogállású népességéből alakult ki az a társadalmi osztály, amelynek összefoglaló neve a jobbágyság lett. A jobbágyoknak saját tulajdonát képezte az általuk épített ház, a gazdálkodáshoz szükséges munkaeszközök és az állatállomány, de a maguk művelt állandó földterületeknek csak használói voltak, mert a föld tulajdonjoga a földesurat illette, aki ezen a jogcímen különböző szolgáltatásokat követelt tőlük.
A földesúri terheknek három fő formája volt: a munkajáradék, a terményjáradék és a pénzjáradék. E szolgáltatások az idők folyamán különböző súllyal és különböző formában nehezedtek a jobbágyságra. A pénzadót (cenzus) földbér címén fizette a jobbágy, összege 20100 dénár között váltakozott. A XV. században az árutermelés és a pénzgazdálkodás fejlődésével párhuzamosan emelkedett a földesúri pénzjáradék. Pénzt fizetett a jobbágy a földesúrnak akkor is, ha bizonyos szolgáltatások alól mentesítette. A majorsági gazdálkodás idején a paraszti népesség füstpénz" címén 12 forintot fizetett földesurának. A földesúri pénzjáradék azonban nem volt olyan súlyos teher, mint a munka és terményjáradék, és messze mögötte maradt az állami és megyei pénzadónak. A munkát (robotot) a jobbágy a földesúr allódiumán (majorságán) teljesítette. A jobbágy végezte el a földesúri birtokon kora tavasztól őszig az összes gazdasági munkát. Fuvarszolgálatot, szükség esetén lovas hírszolgálatot is adott. A résztelkesek telkük nagyságának arányában teljesítették az úrbért és a robotot.[48]
Tard középkori népességét terhelő, földesúrnak adandó szolgáltatási kötelezettségekről már szóltunk.[49] A jobbágy a földesurán kívül azonban az államnak és az egyháznak is adózott. Az egyháznak fizetendő adó tulajdonképpen olyan szolgáltatás volt, amelynek megadását már Szent István törvényei elrendelték. Ezek szerint az évente betakarított termények bizonyos fajtáinak és az évi állatszaporulatnak tizedrésze az egyháznak járt. A tized negyedrészét a területileg illetékes főesperes, nyolcadrészét a falu plébánosa kapta meg.
A hódoltság után, az 1715-ben felállított állandó hadsereg költségeihez a jobbágyság részben pénzben fizette a hadiadót a hadipénztárba, részben természetben járult hozzá a katonatartáshoz. A legfontosabb állami feladat a hadsereg ellátása volt, s az adóknak ezt kellett szem előtt tartani. A contributiot (hadiadót) nagyrészt természetben szedték be, a pénz évenként változott. A contributiot az egyes megyékre a porták száma szerint osztották szét. A megyék az adót ezt követően a megye jobbágyaira adótárgyaik, dicáik, rovásuk arányában vetették ki. Megyénként mintegy 90 tételben állapították meg, hogy a különböző adótárgyak mennyi rovást tesznek ki. Mária Terézia 1772-ben országosan egységessé tette a dica mértékét. Eszerint 4 jobbágy, vagy 8 fiú, testvér, szolga, vagy házatlan zsellér, vagy 16 leány, szolgáló vagy 8 igásökör, fejőstehén, ló, 24 másod éves növendékmarha, csikó vagy sertés, 40 juh, az I. osztályba sorolt földekből 24 kis magyar hold szántó, 24 kapás szőlő, 32 kaszás rét vagy l ház, 2 malom vagy valamilyen mesterségből származó jövedelem képezett egy dicát. Egy-egy jobbágyra a telkek nagysága, az adózó családi és gazdasági állapota szerint több dica is esett. Egy rovás pénzértékét csak ezután állapították meg. Az adó tehát a jobbágyokat most már személy szerint terhelte. (Az 1841: VIII. tc. ki is mondta, hogy az adó nem a földet terheli.) A dica mindenkori pénzértéke megyénként igen eltérő volt. Egy-egy rovás értéke 110 Ft között mozgott.
Az állami adózásnak ez a rendje a jobbágyfelszabadításig érvényben maradt.
A polgári korszakban már nemesre és nem nemesre egyaránt vagyona arányában vetették ki a különféle típusú adókat. A katonákat nem laktanyákban, hanem a városok és falvak lakosainál szállásolták el, s nekik kellett a szálláshelyeket berendezni, fűteni, a katonák élelmezését és lovaik takarmányát biztosítani. Ez volt a porció, amelynek mértékét egységesen határozták meg, de a katonaság mindig többet követelt ennél, ezáltal súlyosbítva az amúgy is nehéz jobbágyterheket. A porció megadásán kívül még arra is kötelezték a jobbágyokat, hogy saját lovaikkal és szekereikkel fuvarozzannak a katonaságnak. A XVIIIXIX. században ez volt a tardi lakosságra nehezedő egyik legnagyobb teher. Számtalan panaszos levél maradt fenn, ami a katonai terhek elviselhetetlenségéről szól. A katonaság eltartása mázsás súlyként nehezedett a paraszti társadalom vállára. A katonaság ellátása, a porció előteremtése a bíró feladata volt, akinek talán ez volt a legkellemetlenebb dolga a tisztségéből adódó tennivalók közül.[50]
Nem állami adó volt a háziadó, amelyet a vármegye a XVI. századtól kezdve a saját közigazgatási szükségleteinek fedezésére vetett ki. Ezt az adót nemcsak a jobbágyoktól, hanem az armális és kuriális nemesektől is behajtották. Ennek összege változó volt. Olykor, ha például természeti katasztrófák érték a falut mint 1824-ben, amikor árvíz pusztított Tardon , a vármegye ebből engedett.[51]
1830-ig az országgyűlések költségei is a jobbágyokat terhelték. A jobbágyok az utak, hidak, töltések készítésére, karbantartására, vízszabályozásra, megyei közszolgálatok ellátására a vármegye részére közmunkával tartoztak. Ezt 1844-ben szabályozták részletesen. Az egésztelkes jobbágyokat évente hat, a házatlan zselléreket pedig három gyalognap terhelte. A dica-jegyzékekből tudjuk, hogy Tardot a XVI. században úrbéresek lakták, akik között telkes, féltelkes jobbágy és zsellér is található. A telkes jobbágyok aránya jórészt 7080 % között mozgott, míg a zselléreké 2030 % körül alakult. A XVII. században hasonló arányok jellemezték az úrbéres népességet.[52]
A XVIII. században, az országban végbement népességnövekedés a társadalomban, jogi értelemben nem hozott változást. Tardot a XVIII. századi betelepülés után döntően szabad menetelű úrbéresek és taxások lakták.[53] Az örökös jobbágy legismertebb jellemvonása a szabad költözési jog hiánya, amely a XVI. század elejétől egy évszázad alatt fokozatosan teljesedett ki, de ennél többet is jelentett: elsősorban szoros személyi függést a földesúrtól. Az úrnak örökös jobbágyai felett korlátozott tulajdonjoga volt: eladhatta, eladományozhatta, zálogba vethette őket. A szabadmenetelűekre ez nem vonatkozott.
A taxás jobbágyok szabad költözési joggal rendelkeztek, a naturális szolgáltatások egészét vagy azok egy részét elsősorban a robotot évi fix pénzösszeg ellenében megváltották. Olyan volt ez, mintha bérleti díj ellenében művelték volna a jobbágytelket. A taxások azonban nem emelkedtek tiszta bérlői viszonyba, a földesúri joghatóság, a személyi függésnek örökös jobbágyi vagy lazább, szabadköltöző formája mindvégig rájuk nehezedett. Nevezték őket árendásoknak is. A nemesek és a nemtelenek legtöbbször ún. taxás szerződést kötöttek egymással, melynek értelmében a nemesi telek használatáért bizonyos pénzösszeget, taxát fizettek. Amíg ilyen irányú kötelességüknek eleget tettek, maradhattak a faluban. Ha elköltöztek, akkor az időközben felhúzott házaik, épületeik stb. után a földesurak kárpótlással tartoztak a taxásnak. Ezt az összeget az elköltözés bejelentése után 15 nappal kellett lefizetni. Amíg ez nem történt meg, a taxások a taxa fizetése nélkül bírhatták a javakat. Ha a taxások nem fizettek, a nemesség kérésére a szolgabíró tartott urasági törvényszéket a faluban, ahol megpróbálták rendezni a vitás kérdéseket. A megváltozott népesedési, gazdasági a fellendülő árutermelés és a stabilabb politikai viszonyok következtében a taxások társadalmilag lesüllyedtek, számuk csökkent. A folyamatot Mária Terézia egységesítő úrbérrendezése zárta le.
Tardon 1771. június 24-én szignálták az urbáriumot. A tardi határban az úrbéresek összesen 122 pozsonyi mérőre való belsőtelekkel, 2252 6/8 kat. hold szántófölddel és 241 embervágó réttel rendelkeztek. A falu úrbéres népessége összesen 99 szabadmenetelű jobbágyból, 22 házas és 11 házatlan zsellérből állt. 1771-ben a település egésztelkes úrbéresei a következő személyek voltak: Fejér János (2 telket bírt), Ábel Mátyás, Gál Pál, Juhász János, Csabradi András, Szolnoki György, Pelyhe Péter, Hajdú Pál, Tóth Márton, Pelyhe Mihály, Kormos Pál, Tardi István, Gál Jakab, Ináncsi Lőrinc, Tóth András, Ficzere János, Majoros Mihály, Juhász
 |
| Részlet Tard 1771. évi urbáriumából (B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/b. XXII. I. 154.) |
A település gazdagabb paraszti rétegét a 2 telket birtokló Fejér János és az egész telkes jobbágyok alkották. Számuk 32 volt. A féltelkesek 39-en voltak. A többiek telkiállománya már nehezen biztosította az azt használók megélhetését. A törvény szerint az 1/8 telket birtoklók zsellérnek számítottak, bár Tardon a zselléreknek még ekkora nagyságú telki állománya sem volt. A házas zsellérek mindössze áltag 2/4 hold szántófölddel rendelkeztek.
Egy egész jobbágyházhely után 28 hold szántóföld, 12 kaszáló rét járt, amit évente egyszer kaszáltak. (1 hold alatt kb. 1200 négyszögölt, illetve két pozsonyi mérőt értünk, míg a kaszáló értéke valamivel kevesebb, mint 1200 négyszögöl.)[55] Az úrbérrendezés nem jelenti azt, hogy az úrbéres viszony most már a paraszti népesség egészére kiterjedt volna. Voltak olyanok, akik kívül maradtak az úrbérrendezés keretein. Ilyenek voltak az uradalmi alkalmazottak, cselédek, majorsági zsellérek stb. Az ún. majorsági zsellérek nemesi földön élvén mentesültek az urbáriális föld után járó állami terhektől, cserébe gyakran az úrbéreseknél valamivel nagyobb földesúri terheket viseltek. Helyzetüket a földesúrral kötött (magánjoginak tekintett, egyedi) szerződés szabályozta. Számukra az 1787-es, első népszámlálás adataiból következtethetünk, amiből kiderül, hogy jóval többen voltak, mint az úrbéresek. A település férfi lakói közül 98 volt jobbágy, míg 103 zsellér. Mivel tudjuk, hogy az urbáriumban 33 zsellér volt feltüntetve, így a majorsági zsellérek száma 70 lehetett.[56]
Jogállásukban érdemi változás 1848-ig az úrbéres- és a majorsági zsellérek esetében sem történt. Számuk azonban nőtt. 1848-ban 113 zsellér élt Tardon. A jobbágyfelszabadítás idején, 72 telken már 169 gazda osztozott.[57] Az urbárium nagy hiányossága jól látható; nem vette figyelembe a népesség számának növekedését. A felaprózódott porták egyre kevésbé tudták eltartani a tardi úrbéreseket.
A társadalom külön csoportját alkották a zsidók és a cigányok. Számuk azonban mindvégig jelentéktelen volt Tardon. A faluban a XIX. században jelent meg néhány zsidó család. 1851-ben 11-en voltak.[58] A cigányok jelenlétéről a községben 1755-től tudunk.[59] 1798-ban új telepesekként írták össze őket. Három család lakott ekkor a faluban: Lábas István, Lábas Mihály és Lakatos János famíliája. Lakatos lakatos, míg a két Lábas kovácsmesterséget űzött.[60]
II. József reformkísérletének összeomlása után a nemesség előjogai újra megerősödtek, és alapelemeiben az 1848. évi magyarországi polgári forradalo mig változatlanok maradtak. A nemes ember személyi sérthetetlensége, a gyakorlatban csupán fikciót jelentő személyes felkelési kötelezettségének fejében élvezett adómentessége, a politikai jogképesség, mentessége a katonáskodás alól és 1844-ig a magasabb közhivatal viselés monopóliuma, a teljes jogú birtok bírhatás lehetősége, a nemesi birtokot védő ősiség alapvető nemesi előjogok voltak Magyarországon. E jogok a hatalmas főúrtól a szegény bocskoros nemesig közösek és egyenlők voltak minden nemes számára. Persze az egységes nemesség elve már az elv megfogalmazásától (1514) folyamatosan csorbát szenvedett. Tardon az 1787-es népszámlálás adatai alapján mindössze 6 nemes férfi lakosa volt a falunak.[61]
A tardi nemesek összeírása 1825-ből és 1843-ból maradt fenn.[62]
Az 1825-ös conscriptióban szereplő tardi nemesek: Alattányi Pál, özv. Alattányi Mihályné, özv. Csató János, Csató István, ifj. Csató János, özv. Csató Pálné, Horenák Ferenc, özv. Kiszely Józsefné, Kiszely József, Kiszely Ferenc, Kováts Bertalan, Sikur Ferenc és Zohonovits György plébános. Ezek közül az Allattányi és a Csató család volt a legrégebbi tardi nemesi família.[63]
Az 1843-as összeírás a nemesek lakhelyét és jövedelmét is feltüntette. Tardon 18 nemest találtak. Sőregi Józsefnek (Cserépfalu), özv. Slektig Istvánnak (Miskolc), Kiszely Istvánnak (Kövesd), özv. Kiszely Józsefnénak (Keresztes) és Varsi Györgynek (Keresztes) csak szőlőbirtoka volt Tardon. Pirker László egri érsek mintegy 196 rénesforint jövedelmet adó birtokkal rendelkezett a faluban. Tardon lakott Getlery Antal tiszttartó, Rőth Antal ispán, Pap János írnok, Kiszely Ferenc, Alattányi István, Csató István, Csató András, Csató János, Gothard István jegyző és Sávoly József tiszteletes. Birtokkal csak az utóbb említett tardi pap rendelkezett.[64]
A község egyedüli nagybirtokosa a Betsen lakó Coburg herceg volt. Az összeírás szerint 61 úrbéri házhelye, 110 zsellére, 1844 köböl szántója, 140 köböl rétje, 286 kapás szőlője, 70 köböl erdője, 150 köböl legelője, boltja, korcsmája, sörháza, pálinkafőzője volt Tardon. Összes jövedelme meghaladta az 5000 rénesforintot. A többi tardi nemesnek együttvéve csak kb. 250 rénesforint jövedelme volt Tardról.[65]
Tardon láthatóan csak néhány birtoktalan nemes lakott, akiknek vagyoni, jövedelmi viszonyai semmiben sem különböztek a parasztságétól, a külső szemlélő anyagi kultúrájukban sem látott lényeges eltéréseket. Házaik építőanyaga, mérete, beosztása megegyezett a helybeli parasztházakéval. A nagy többség saját maga gondoskodott családja megélhetéséről, legtöbbször a helyi uradalomban elhelyezkedve, oda elszegődve vagy értelmiségi állást betöltve a faluban. Az 1848-as jobbágyfelszabadítás után ez a réteg beolvadt a felszabaduló parasztságba.
46. Kovács B., 1996. 40.
47. Honvári, 1997. 3638.
48. Eperjessy, 1966. 128129.
49. Lásd a 8493. oldalon.
50. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/e. 2722/1792.
51. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/e. 4162/1825.
52. B.-A.-Z. M. Lt. XXXII. 7. Dica- és dézsmajegyzékek Tardra vonatkozó adatai. ill. Maksay, 1990. 267. Lásd még a Népesség száma és összetétele c. fejezetnél.
53. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/b. XXII. I. 311.
54. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/b. XXII. I. 154.
55. Bogdán, 1990. 295. és 345.
56. DanyiDávid, 1960. 4647.
57. Fényes, 1851. II. köt. 178.
58. Fényes, 1851. II. köt. 178.
59. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/b. III. I. 753., 769. és 759/17531757.
60. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/e. 445/1798.
61. DanyiDávid, 1960. 47.
62. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/j. 6. d. 1625 és 1643-as nemesi összeírás.
63. Lásd a 81. oldalon.
64. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/j. 6. d. 1625 és 1643-as nemesi összeírás.
65. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/j. 6. d. 1625 és 1643-as nemesi összeírás.
|
|