 |
 |
XII. A település gazdaság- és társadalomtörténete
A társadalom és a gazdaság jellemzői a kapitalizmus korában
A személyi szabadság megadásával együtt járó kötelező örökváltságot 1848 márciusában az országgyűlésen elfogadott és áprilisban szentesített törvények mondták ki (1848: IXXIII. tc.). A kötelező örökváltság azt is jelentette, hogy az addig jobbágyparaszti használatban lévő földből az úrbéres, illetve az azt pótló szerződéssel birtokolt területek elvesztéséért a földesúrnak állami kárpótlást ígértek. Az önkényuralom első lépései közé tartozott az 1848 tavasza után hozott intézkedések hatályon kívül helyezése, ami azonban a jobbágyfelszabadítást nem érintette.Mielőtt a település társadalmi tagozódását és gazdasági jellemzőit tovább vizsgálnánk, szükséges néhány dolgot felvázolnunk. A jobbágy fogalom helyébe lépő paraszt szó szűkebb értelemben foglalkozást jelöl: paraszt az, aki önálló mezőgazdasági termelésből él. E meghatározás alapján a földjét maga művelő kisnemesség is betagozódott a parasztság felső rétegében. Ez áll Tardra is. Magyarországon a kortársak és a történészek is eredete, lakóhelye, megélhetésének forrása, s nagyrészt életmódja és mentalitása alapján a fogalmat tágabban értelmezve, a parasztság körébe számítják a mezőgazdasági bérmunkás rétegeket is.[66] Az analógia alapján a XIX. század második felétől Tard társadalmának döntő részét a jobbágyok, a zsellérek és a volt nemesek összeolvadásából létrejött parasztság alkotta.
A parasztbirtok felső határának a statisztikák a 100 kat. holdat tekintették. (A fölött úri birtokról beszéltek, bár ezerszámra voltak ennél több földdel rendelkező parasztnábobok és ennél kevesebbet bíró urak is.) A birtokos parasztság alsó határát az ötholdasoknál szokás meghúzni: ekkora terület mellett még lehetett a saját föld a megélhetés fő forrása. 1910-ben Magyarországon még mindig minden negyedik kereső (családtagokkal együtt az összlakosság 38%-a) élt önálló mezőgazdasági kistermelésből. Az 1 millió 600 ezer családból álló parasztságot (családtagokkal együtt 7 millió fő) nemcsak a birtoktalanoktól választotta el széles szakadék, de a kívülálló szemében többé-kevésbé egységes osztályt belülről is mély árkok szabdalták. A legfontosabb rendezőelv a birtoknagyság volt, de az állatállomány nagysága, a béres- vagy cselédtartás ténye, a gazdálkodás módja, az örökösödés rendje, a nemzetiség és a vallás szintén választóvonalat húzott. Az eltérő természeti adottságok és a piacra jutás különböző lehetőségei is hatalmas különbséget eredményeztek.[67]
A jobbágyfelszabadítás lezárulásával a volt nemesi saját kezelésű birtok mellett a korábbi jobbágyparaszti telkek döntő többsége is polgári tulajdonúvá vált. A volt úrbéri telkek száma 72 volt, ami után összesen 2160 kat. holdnyi szántó, 900 kat. holdnyi rét, 900 kat. holdnyi legelőterület került a volt úrbéresek, azaz 169 gazda és 113 zsellér kezébe. A falu 9142 kat. holdnyi határából a belterületet, az utakat stb. leszámítva a többi föld majorság vagy egyházi tulajdonban volt.[68]
1864-ben Szász Coburg Gotta Augost uradalma hat majorra oszlott: Klementina, Philippi, Augostána, Klotilda, Amália és Nagymajor. Mind a hat major szépen rendezett gazdasági épületekkel volt ellátva. A Klementinán egy díszes, emeletes gazdasági épület volt a központ, amit kert és fák vettek körül. A Nagymajorban volt a szeszgyár, annak közelében a kőbánya, ahol a szesz égetéséhez használatos szenet bányászták.[69] A pálinkafőzőben 12 állandó munkás dolgozott.[70]
Az uradalom fokozatosan tért át a tőkés gazdálkodásra. A XX. század elején gépesítettsége már kielégítő volt. 1910-ben 4 lokomobillal, 5 járgánnyal, 3 cséplőszekrénnyel, 17 vetőgéppel, 13 rostával, 134 ekével, 3 trieurral, 7 szecskavágóval, 30 boronával, 22 hengerrel és 75 igásszekérrel rendelkezett. Állatállománya 505 szarvasmarhából, 72 lóból, 4500 juhból állt. Gazdasági cselédjeinek száma 70 volt, akik a község határában szétszórtan felépült tanyákon éltek családtagjaikkal, összesen közel 400-an.[71]
Az egyes tanyákon való megoszlásuk 1910-ben a következő volt. Klementina: 5 családház, 22 lakrész és 101 fő. Fülöptanya: 1 cselédház, 4 lakrész és 56 fő. Ágoston: 2 cselédház, 15 lakrész és 60 fő. Klotild: 1 cselédház, 8 lakrész és 35 fő. Amália: 1 cselédház, 2 lakrész és 23 fő. Nagymajor: 8 cselédház, 21 lakrész és 104 fő. Újhegypuszta: 1 cselédház, 4 lakrész és 9 fő. A gazdaság vezetői a nagyobb tanyákon, a cselédektől jobb körülmények között laktak, a számukra kialakított 5 épületben.[72]
Az uradalom épületeiről az 1919-es vagyonleltár alapján pontos képet kapunk.
A Nagymajor épületei: tisztilak juhhodállyal, 4 cselédház ólakkal kőből és téglából építve, fazsindellyel fedve, kovácsműhely sertésóllal, kerékgyártó műhely és lakás, 2 disznóól, 2 juhhodály, 1 magtár és 2 góré. Fülöptanyán: cselédház kőből és vályogból, fazsindellyel fedve, juhászlak és juhhodály. Amália: cselédház téglából és vályogból, cseréppel fedve és juhhodály. Klotild: cselédház téglából és vályogból, fazsindellyel fedve, 1 magtár és 1 ököristállónak használt juhhodály. Ágostonmajor: tisztilak kőből, téglából és vályogból, fazsindellyel fedve, 2 cselédház hasonló építőanyagokból, 2 magtár, 1 istálló és 2 juhhodály. Klementina: tisztilak kőből és téglából, palával fedve, 3 cselédház kőből és vályogból, zsindellyel és szalmával fedve, 1 gépészlak, 2 gépszin, 1 malom szalmafeltáró és műhely épülettel, 1 mosókonyha, 1 jégverem, 1 kettős árnyékszék, 1 víztorony, 1 vízmű a réten, 1 ököristállónak használt juhhodály és 1 istálló magtárral.[73]
Az uradalom holt leltárában minden eszközt és szerszámot feltüntettek. Ebből képet kapunk a gépészeti eszközökről, azok alkatrészeiről, a malom, a kovácsműhely, a kertészet, az istállók, az ólak, a magtár, a summások, az iroda stb. felszereléseiről,
 |
| A tardi uradalom területi leltára 1919-ből (B.-A.-Z. M. Lt. jelzet nélkül) |
Az uradalom Tardon 1919ben 270 kat. hold 1505 négyszögöl rétből, 907 kat. hold 285 négyszögöl legelőből, 1 kat. hold 1415 négyszögöl szőlőből, 14 kat. hold 1031 négyszögöl kertből, 1623 kat. hold 978 négyszögöl erdőből és 165 kat. hold major területből állt össze. Ehhez tartozott még 2960 kat. hold szántó, ahol számos más növény mellett leginkább búzát, kukoricát, árpát, csalamádét, cukorrépát, takarmányrépát, repcét és zabot termesztettek.[75]
A Coburg hitbizomány még 1935-ben is a tardi határ szántóterületének (5149 kat. hold) közel felét (2150 kat. hold) birtokolta. A lakosok (2092 fő) birtokában 2999 kat. hold szántóföld volt. Egy-egy családra átlagban három holdnál alig valamivel nagyobb földdarab esett. A szűk határ a lakosok többségének nem biztosította a megélhetést, akik máshol vállaltak munkát. A kicsiny földterület napszámba küldte a település szegény lakosait.[76] 1935-ben a község összes területének 43,6 %-át tette ki a nagybirtok.[77]
A Nagyatádi-féle földosztás előtt a számok még kedvezőtlenebbek voltak. A földreform során ugyanis 382-en kaptak vagyonváltság-földet 0,52 hold nagyságban. Ennek hatására ötszörösére nőtt a faluban az 1 holdon aluli gazdaságok száma, több mint kétszeresére a 23 holdas földdaraboké. Az életképes, nagyobb gazdaságok száma alig változott. A vagyonváltság fizetési nehézségei
miatt jórészt ők szerezték meg a kisebb birtokosoknak juttatott földeket is.[79]
A XIXXX. század fordulóján a község nagyobb gazdálkodója volt Auspitz Lajos (aki a hercegi hitbizomány bérlője volt), illetve Glüch Mór és Ede, akik 168 kat. hold bérelt földön gazdálkodtak.[80] Őket birtoknagyság szerint a 2050 kat. holdnyi birtokkal rendelkezők követték, akik középparasztoknak számítottak. (Gazdagparaszti, 50100 kat. holdnyi földterülettel rendelkező réteg Tardon nem létezett.) Néha ők is alkalmaztak egy-két cselédet, napszámost, s ez fontos megkülönböztető jegy volt a kisparasztsággal szemben. A település tekintélyesebb lakosai közé tartozott az ebbe a kategóriába sorolható néhány család.[81]
A kisparaszti rétegbe az 520 kat. hold birtokkal rendelkezők tartoztak. Életszínvonaluk tartalékok híján, a jó és a rossz termések függvénye volt. Földjüket maguk művelték, sőt családjuk tagjai a szűkös megélhetésük biztosítása érdekében már kénytelenek voltak napszámosként vagy cselédként elhelyezkedni. Öntudatuk forrása az volt, hogy a maguk uraként éltek és dolgoztak. Korabeli becslés szerint egy átlagos 10 holddal rendelkező parasztcsalád jövedelme a városi szakmunkáséval állott egy szinten.[82]
A falu paraszti rétegének munkáját nehezítette, hogy a földek tagosítás hiányában sok tagban, kis foltokban helyezkedtek el. Előfordultak 100200 négyszögöl nagyságú darabkák is. Némelyik gazda csaknem ugyanannyi időt töltött azzal, hogy a földjei között járt, mint azok megművelésével. Egy 30 magyar holdas gazda földje 61 tagban egymástól nagy távolságra, a határ 23 dűlőjében feküdt. A két szélső föld távolsága 8 km volt. A legkisebb tag 25 négyszögöl, a legnagyobb 4000 négyszögöl, a nagy többség 400600 négyszögöl nagyságú földdarab volt. A tagosítás elmaradásának oka az ahhoz szükséges pénz és szándék hiányában keresendő. Sokan gondolták úgy, jobb a több tagban lévő birtok, mert kevésbé van kitéve az időjárás szeszélyeinek, például a jég nem veri el egyszerre mindet.[83]
Piacra csak a közép- és kisparasztok termeltek leginkább élelmiszert , de ez náluk sem volt általánosan jellemző.[84] Többnyire a gabonafelesleget adták el, a takarmányt az állatokkal etették meg, s az állatokból is a felesleget vitték piacra.[85] A tardiak a kövesdi, a keresztesi, ritkábban az egri, a miskolci vagy a geleji vásárokat látogatták.[86]
Kisebb fokú polgárosodás a falu lakói közül a kisszámú értelmiségnél, a kereskedők mellett a közép- és kisparasztoknál figyelhető meg. Ide sorolható az a 810 vállalkozó is, akik a gazdálkodás mellett cséplőgépet, illetve traktort vásároltak, amivel bérmunkát végeztek a többi gazdának. Simó Tibor a falu gazda elitjét a két világháború között 1012 %-ra becsülte. A társadalom további egynegyede olyan kisparasztokból állt, akik többé-kevésbé ha leszorított igényekkel is megéltek a saját gazdálkodásukból. Tard lakosságának kétharmada elégtelen földterülete miatt a földből nem tudott megélni. Arra kényszerült, hogy máshol vállaljon munkát.[87]
A tardiak egy része a nagybirtok szorítása alatt már a jobbágyfelszabadítás előtt is kénytelen volt a falu határán túl munkát keresni magának. 1828-ból tudjuk, hogy a tardi zsellérek rendszeresen jártak idénymunkára, leginkább a Miskolc környéki szőlővidékre.[88] A jobbágyfelszabadítás után a Coburg birtok nem biztosított elegendő munkát a törpebirtokosoknak és a nagyszámú zsellérnek. A nagybirtok jórészt csak alkalmi munkát adott. A tardiak is kénytelenek voltak osztozni a mezőkövesdi és a szentistváni summások sorsában. A mezőgazdasági munkások több mint egyötöde volt gazdasági cseléd (22,2 %), háromnegyede (77,8 %) napszámos, részes vagy summás. Ezek számát szaporították az 5 kat. holdnál kevesebb földdel rendelkező munkavállalók és segítő családtagjaik, akikből mintegy 250300-at sorolhatunk a rendszeres munkavállalók közé. A summások száma évente mintegy 180250 főre volt tehető. A többiek részes, napszámos munkát vállaltak az uradalomban, illetve a faluban.[89]
A tardi parasztság nagy részét kitevő törpebirtokosokat (15 kat. hold föld) a tulajdonosi lét illúziója különböztette meg az 1 kat. holdnál kevesebb vagy a földdel egyáltalán nem rendelkező társaiktól. Náluk már legtöbbször csak a családfő vagy a feleség és a gyerekek művelték a földet, a nagyobb fiú, olykor a családfő napszámmal, aratással stb. teremtette elő a létfenntartási költségeket. Sokan külföldön, a kivándorlásban bízva keresték sorsuk jobbra fordulását.[90]
Szabó Zoltánnál olvashatjuk: A falut nyáron úgy üríti ki a munka, ahogy a gazdag városokat üressé teszi a pihenés. Az átlagos tardi ember, részint odahaza Tardon, részint a nagybirtokon él. Amíg iskolába jár, házkörüli munkát végez és nyáron segít a családnak a mezei munkában. Szegényebbeknél nagyon gyakori, hogy már hét-nyolc esztendős gyerekek elszegődnek munkára a negyven filléres napszámért. ... Tizenhárom, tizennégy esztendős korában már a falubeli fiatalok legnagyobb része távoli birtokra szegődik summásnak. ... A summásmunka a kicsi földdel együtt öröklődik, közben a föld egyre aprózódik, hozzápótolni nehéz idők és kicsi bérek idején nehezen lehet. ... Először mezőgazdasági munkások és csak aztán gazdák, a kicsi és sok darabra hullott birtokon.[91]
Tardi summások dolgoztak Bihar megyében, Székelyhídon, Gömörben, Beregben, Mosonban, Tolnában, Mezőhegyesen és a Dunántúl más településein is.[92] Tard a XX. század elején már nem pusztán őstermelésből élő agrárfalu volt, hanem ún. summásfaluvá vált.[93]
Egy-egy summás csapatba általában 2030 ember tartozott. Az ilyen közösség vezetője volt az úgynevezett bandagazda, aki a többiek nevében a birtokossal, illetve annak megbízottjával megkötötte a szerződést. Ő volt az egyszemélyi felelős a munka elvégzéséért. Kora tavasztól késő őszig, a betakarítás befejezéséig voltak távol, ahol a legkülönfélébb munkákat végezték el. A keresetüket a csoport összteljesítménye szabta meg, nem az egyén által elvégzett munka. A férfiak bére közel egyharmaddal haladta meg a nőkét. Szállásukul rendszerint egy nyáron üresen álló istálló szolgált. A summás csapat főznivaló nyersanyagot kapott, amelyből az általuk megválasztott szakács készítette el az ételt. A summások alacsony bérük döntő részét élelmiszerben kapták meg. Sovány fizetség volt ez a hónapokon át, hajnaltól estig végzett munkáért, mely szervezetüket komolyan legyengítette. Általában nyolc-tíz kilót fogytak, mire visszajutottak falujukba.[94]
Szabó Zoltán 1936-ban a következőket jegyezte le: A múlt évben 283 ember szerződött summásnak Tardról. Általánosságban évente háromszáz munkás megy el idegenbe. Ha ezekhez hozzávesszük a Coburg-birtokon foglalkoztatott 75 pár aratót és az egy évadban alkalmazott 110 napszámost,
 |
| Tardi summások a Dunántúlon 1942-ben (Fotó: Szikszai Imre tulajdona) |
Az évenkénti elvándorlást és visszatérést a határ szűkössége, a nagybirtok, az ipari és egyéb munkahely hiánya kényszerítette ki. A summások munkahelyükön nem egész évben, hanem csak tavasztól őszig dolgoztak. Gyakran az egyik évben valamelyik uradalomban, a másik évben egy másik uradalomban. Mobilabbak voltak, mint azok a társaik, akik nem mozdultak a faluból, a helyi uradalomból. Világot láttak, más szokásokat ismertek meg, másképpen öltözködtek, más dalokat énekeltek és városi munkaalkalomról álmodoztak.[96]
A jobbágyság megszűnésével egyedül a gazdasági cselédek váltak oly módon bérmunkássá a mezőgazdaságban, hogy állandó, egész éves munkahellyel rendelkeztek.[97] Tardon a társadalomtól, a falutól meglehetősen elszigetelten, az uradalom majorjában éltek, gyakran több generáción keresztül. Többnyire állatgondozóként dolgoztak.[98] A fogatra és az emberi munkaerőre alapozott nagybirtokon szakmunkásra nemigen volt szükség. Azt a kevés mesterembert akikre az uradalomban szükség volt kívülről hozták be, vagy pedig több generáción keresztül örökölték az uradalmi kovács, bognár stb. mesterséget.[99]
A cselédek élete és munkavégzése állandó és szigorú ellenőrzés alatt zajlott. Az 1876: 13. tc., az ún. cselédtörvény a cselédet gazdai hatalom alá rendel te, megengedte a testi fenyítését, gyakorlatilag lehetetlenné tette számára a munkaviszony felmondását az éves szerződés lejártáig. Az 1907: 44. tc., az ún. derestörvény orvosolta ugyan a polgári jogegyenlőség legsúlyosabb sérelmeit, de továbbra is korlátozta a cseléd személyes szabadságát. A gazdasági cseléd számára a munka gyakorlatilag azonos volt az élettel. Az állatokkal foglalkozók számára a pihenőnap ismeretlen fogalom volt, legfeljebb az udvaron vagy az istálló küszöbén átbeszélgetett szabad órákról lehetett szó.[100]
A gazdasági cseléd ugyanakkor mintegy cserébe az elvesztett személyes szabadságáért legalább a létfenntartás feltételeinek minimuma felől biztosítva volt. Munkaadója fedelet adott feje fölé, s mivel kommenciójának (bérének) túlnyomó részét természetben: élelmiszerben, ruházatban, tüzelőben kapta meg, legalább az éhenhalástól nem kellett tartania. Tardon az 1910-es években egy megbízható cseléd évi bére ha élelmezést nem kapott 400 korona körül mozgott. Egy cseléd évi élelmezése 600 koronát igényelt. A kézi napszám szokásos ára 12 korona volt.[101]
Bizonyos rangsorszerű megkülönböztetés náluk is mutatkozott, ami a munkakörből és a fizetségből adódott. Az uradalmi iparos: a gépész, a kerékgyártó és a traktoros előbbre való volt, mint a tanyagazda, a béresgazda és a számadójuhász. A kerülők, akik a határt járták és a napszámosokat ellenőrizték, utánuk következtek. Majd a juhászok jöttek, őket a kocsisok követték, akik között kiemelt személy volt a parádéskocsis. A mindenes, az intéző a házkörüli gazdaságban dolgozott. Jóval nehezebb sora volt a felsoroltaknál a béreseknek. Kevesebb volt a kommenciójuk, de a legtöbbet ők dolgoztak. Munkaidejük napkeltétől napnyugtáig, látástól vakulásig tartott. Az intéző és a cselédek teheneit, sertéseit a csordás és a kondás őrizte, akik a legelesettebbek voltak. Ez a sors általában csak annak jutott, akinek valami testi fogyatékossága volt.
Bár formálisan a cseléd egy évre szegődött, többségük hosszú ideig, nem ritkán élete végéig ugyanannak az uradalomnak a szolgálatában állt. A summások valamivel szabadabban, ugyanakkor nagyobb egzisztenciális bizonytalanságban éltek. Az agrárproletariátus helyzetének nyomorúsága a szegényes életviszonyok mellett a kiszolgáltatottságban ragadható meg, amely a szegényparasztság számbeli szaporodásával még fokozódott. A munkáért, cselédhelyért, részes aratásért, téli favágásért sorban álló szegény ember mintegy zsellére (sok helyen így is hívták) lett a földbirtokosnak vagy a gazdag parasztnak.[102]
A község társadalomrajzához tartozik a lakosság foglalkozás szerinti tagolódása is. A különböző foglalkozást, tevékenységet, falusi hivatalt betöltők egyéni portréi egy-egy színfoltját alkotják a társadalomnak. A lakosság nem paraszti vagy csak részben paraszti foglalkozást folytatók csoportjába tartoztak: az értelmiségiek, a boltosok, a mészáros, a kocsmáros, a jegyző, a pap, a kántor, a tanítók, az
 |
| A volt malom helye (Fotó: Kovács Zs.) |
Az 1950-es évekig a foglalkoztatottság szerkezete Tardon alig változott. A közlekedésben, kereskedelemben és a közszolgálatban, de még az iparban is kevesen dolgoztak, a népesség eltartásában ezen ágazatok messze elmaradtak a kívánatostól. Foglalkozási átrétegződésről a XX. század első felében még egyáltalán nem beszélhetünk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy 1949ben a mezőgazdaságból élők aránya még mindig kiugróan magas volt, több mint 91 %, ami közel háromszorosan múlta felül a korabeli országos átlagot.[104]
A II. világháború előtt néhány zsidó élt a faluban, akik nehezen integrálódtak be a tardi társadalomba. A lakosokat antiszemitizmus jellemezte, de szerették azokat a zsidókat, akiket ismertek.[105] A társadalom külön csoportját alkották a cigányok is. Néhány teknővájó cigány élt a faluban, akiket az 1910-es években telepítettek be.[106] Számuk azonban soha nem volt jelentős. Tardon napjainkban nem él cigány.[107]
A határ nagy részét korszakunkban mindvégig a szántóföld tette ki. 1865ben részesedése az összes földterületből 59,8 % volt, ami 1935-re folyamatosan nőtt, megközelítette a 70 %-ot. A rét és a legelő együttes részesedése 1865-ben volt a legnagyobb (32,9 %), ami ezt követően folyamatosan csökkent, 1935-ben már csak 20,6 %-át adta a falu mezőgazdasági területének. Ezek a számadatok a növénytermesztés elsődlegességére, az állattenyésztés háttérbe szorulására hívják fel a figyelmet.[108]
Tardon és a Bükkaljához tartozó településeken a XIX. század második felében az állattenyésztés és a szántógazdálkodás arányát a piaci kereslet változásai és az exportigények szabályozták. A XIX. században a gabona konjunktúra hatására a vidék termelése megváltozott: a szántóföldi gazdálkodás (búza-, rozs-, árpaés zabtermelés) gyorsan terjeszkedett a legelők rovására, ami Tardon is megfigyelhető. A földet továbbra is háromnyomásos rendszerben hasznosították. A táj gazdasági központjai a mezőségi piac- és vásárhelyek (Mezőcsát, Mezőkeresztes, Mezőkövesd, Mezőnagymihály és Ónod) voltak. A XIX. század második felében a szántógazdálkodás jelentősége az állattenyésztés fölé emelkedett. A feltört legelők néhány évig gazdag termést adtak, de a modern agrotechnikai módszerek hiánya és a termőföld elaprózódottsága miatt a termelés visszaesett, és a mezőgazdasági népesség egyre jobban differenciálódott. Az elszegényedett parasztokból mint korábban láttuk Tardon is létrejött a mezőgazdasági vándormunkások, a summások sajátos rétege.[109]
A faluban a háromnyomásos rendszer szigorú kötöttségeit a XIX. század végén megjelenő pillangós növények (pl. lóhere) kezdték kikezdeni. Az egyre kisebb földdel rendelkező gazdák a megismert takarmánynövényeket csak az ugar rovására tudták hasznosítani. A határban a XX. század első felében leginkább búzát, kukoricát, árpát termesztettek. Jelentős volt a takarmánynövények, a hüvelyesek közül a lencse és a borsó, a burgonya, a bab, a tök és a fejeskáposzta termesztése.[110]
A szőlőművelésnek nagy hagyománya volt a községben. Az éghajlati- és talajadottságok kedveztek termesztésének, a XIX. századi filoxéra azonban teljesen tönkre tette azokat. Az újra telepítés az 1910-es évektől indult meg, jórészt igénytelenebb, direkt termő fajokkal. A gazdaságban kiegészítő szerepe volt bár időnként nőtt a jelentősége a gyümölcstermesztésnek. Tardon főleg szilvafákat ültettek.[111]
Az egyes növények átlagtermésére 1935-ből van adatunk. A hektáronkénti átlagtermés búzából 5,4, rozsból 2,8, burgonyából 35,8, míg lencséből 2,9 mázsa volt. Ugyanezen növényeknél 1957-ben a következő terméseredmények voltak: búza 7,6, rozs 2,7, burgonya 38 és lencse 3 mázsa.[113]
Tardon a nagyállattartásban a szarvasmarha- és juhtenyésztés volt a meghatározó. A szarvasmarhák közül a jobban tejelő és nagyobb hústömeget adó piros-tarka fajok csak lassan terjedtek el. A magyarfajta állatok még a század közepén is meghatározó számban voltak jelen a községben. Az igaerő nagy részét a XX. század első felében még a szarvasmarhák biztosították. A XX. század végére tartásuk teljesen visszaszorult. A juhtenyésztésben a magyar racka fajtát amelynek hosszú gyapja különösen alkalmas volt erős, tartós anyag szövésére már a XX. század elején teljesen kiszorította a sokkal finomabb gyapjút adó, végső fokon spanyol eredetű, rövid szőrű merinó juh. A juhtenyésztés az 1930-as évektől esett vissza. Növekvő számban tenyésztettek a lakosok sertést. A disznók között a fehér szőrű mangalica volt az uralkodó fajta. Ez a zsírsertés jól bírta a szabadban való tartást, éppen úgy, mint a messzebb lévő vidékre terelést. Nagyobb állományuk az 1930-as és az 1960-as években volt. Utóbb számuk visszaesett, de a házi sertéstartás ma is gyakori a faluban. A lóállomány meglehetősen vegyes képet mutat. A fajlovak tenyésztésére nem igen fordítottak gondot. Leginkább a magyarfajta volt az általánosan tartott ló. Feltűntek a hidegvérű lovak is, de tartásuk nem vált általánossá. A lótenyésztés és -tartás a XX. század második felében teljesen eljelentéktelenedett, a század végére gyakorlatilag megszűnt. Kecske-, bivaly- és szamártartásról csak a XIX. század végén beszélhetünk néhány családnál. A baromfitartásban a tyúk és a liba tartása dominált. Néhány család időnként nyúltartással és méhészkedéssel is foglalkozott.[114]
Ált. mg-i összeírás, 1972. ill. Mg-i összeírás, 1981. ill. Varga, 1970. 588589. Táblázat adatai uo. A község állatállományát még a XX. század első felében is számos járványos betegség tizedelte, amelyeket csak a század utolsó évtizedeiben számoltak fel végérvényesen.[115]
A gazdák állataikat a hegyi jellegű közlegelőkön legeltették, amelyek a Közbirtokossági Legeltetési Társulat kezében voltak. Területük 607 kat. holdat tett ki, ami megegyezett a volt úrbéres legelővel. Vízmosásokkal erősen szabdalt, igazából csak a nyár első két hónapjában lehetett használni.[116] A legeltetési társulatnak 779 tagja volt, akik közül 12 fő nem volt tardi lakos.[117] A legelőt 1912ben fel akarták osztani, de az ötlet végül nem valósult meg.[118]
66. B.-A.-Z. M. Lt. IV. A. 501/j. 6. d. 1625 és 1643-as nemesi összeírás. ill. Fónagy, 2201. 181.
67. Fónagy, 2201. 181182.
68. Fényes, 1851. II. köt. 178. ill. Pesty, 1988. 339.
69. Pesty, 1988. 339.
70. Fényes, 1851. II. köt. 178.
71. Krajnyik, 1963. 10.
72. Krajnyik, 1963. 11.
73. B.-A.-Z. M. Lt. jelzet nélkül. Tard uradalmi épületeinek leltára 1919 januárjában. A leltár részletes feljegyzéseket tartalmaz minden épületre (állapot, méter, használhatóság stb.).
74. B.-A.-Z. M. Lt. jelzet nélkül. Tard uradalmi holt leltára 1919-ből. A 14 oldalas leltár elemzésébe, a vagyontárgyak felsorolására itt nem vállalkozhattunk.
75. B.-A.-Z. M. Lt. jelzet nélkül. Tard uradalmi területi leltára 1919-ből. Az uradalom két világháború közötti neves intézője Jankó Béla volt. Csíkvári, 1939. -191.
76. Szabó, 1986. 25.
77. Balogh, 1965. 35.
78. Magyarország földbirtokviszonyai az 1935. évben, 1936. 226227.
79. B.-A.-Z. M. Lt. IV. B. 905/b. 1925-ös földbirtokrendezés. ill. IV. B. 819. 2418/1928. ill. Szabó, 1986. 2627.
80. Magyar korona országainak mg-i stat. II. köt. Gazdacímtár, 1897. 564565. ill. Krajnyik, 1963. 9.
81. Szabó, 1986. 5053.
82. TakácsKovács, 2002. 182. ill. Szabó, 1986. 5764.
83. Szabó, 1986. 3435. ill. Krajnyik, 1963. 11.
84. Szabó, 1986. 55.
85. Simó, 1983. 21.
86. Hankóczi, 1981. HOM. NA. 4320.
87. Simó, 1983. 21.
88. Balogh, 1965. 34.
89. Simó, 1983. 2223.
90. Krajnyik, 1963. 10. ill. Deák, 1965. 153165.
91. Szabó, 1986. 2931.
92. Szabó, 1986. 3745. ill. Hankóczi, 1981. HOM. NA. 4320.
93. Simó, 1983. 2327.
94. Szabó, 1986. 3945. ill. Krajnyik, 1963. 12. A summások nehéz életére lásd a függelékben a tardinépballadát.
95. Szabó, 1986. 4445.
96. Simó, 1983. 2223.
97. Simó, 1983. 24.
98. Simó, 1983. 24.
99. Simó, 1983. 24.
100. Fónagy, 2001. 185.
101. B.-A.-Z. M. Lt. IV. B. 819. 8137/1918.
102. Fónagy, 2001. 185186.
103. Szabó, 1986. 2829.
104. Varga, 1970. 588. Táblázat adatai uo.
105. Szabó, 1986. 24.
106. B.-A.-Z. M. Lt. IV. B. 819. 2208. és 2573/1915.
107. KertesiKézdi, 1998.
108. Mezőgazdasági stat. adatgy. 18701970. Földterület, é. n. 110. ill. FrisnyákBoros, 1986. 281.
109. FrisnyákBoros, 1986. 284286.
110. Növénytermesztés, 1976. I. köt. 272274. és II. köt. 296. ill. Szabó, 1986. 2526.
111. FrisnyákBoros, 1986. 284. ill. Szabó, 1986. 47.
112. Növénytermesztés, 1976. I. köt. 272274. és. II. köt. 296.
113. H. Szabó, 2000. HOM. NA. 6836.
114. Mezőgazdasági stat. adatgy. 17801971. Állattenyésztés. III. Községsoros adatok, 1972. 47. köt. ill.
115. B.-A.-Z. M. Lt. IV. B. 819. 182/1911. ill. 4282., 4698. és 2265/1913. ill. 6396/1914. ill. 2966/1915. Az állatállományt sújtó járványos megbetegedésekkel kapcsolatos források felsorolásátmég hosszan folytathatnánk, egészen a XX. század közepéig.
116. B.-A.-Z. M. Lt. V. 214. 1. d. 1107/1944. Van adatunk arra, hogy a közlegelő egy részét időnként bérbe adták a legeltetési társulaton kívüli gazdáknak: B.-A.-Z. M. Lt. IV. B. 818. 2474/1920.
117. B.-A.-Z. M. Lt. VI. 101/b. 328/2. A legeltetési társulat költségvetésére: B.-A.-Z. M. Lt. XXI. 109. 3386/1948.
118. B.-A.-Z. M. Lt. IV. B. 819. 1465., 1662. és 5670/1912. ill. 3503/1913.
|
|