 |
 |
XVII. Adalékok Tard néprajzához
Régen készített ételek
A parasztkonyhát pitarnak nevezték, amely szegényebbeknél az udvarra, módosabb házaknál az ámbitusra nyílt. A búbosban és a konyhapadkán zajlott le minden sütés-főzés.Télidőben mindennap befűtötték a búbost, hogy tartsa meleggel a szobát, ebbe tették a fazekat középre. Szükséges volt, hogy minden gazdaasszony jól ismerje a kemencéjét: mennyi fűtenivalóval fűti ki, mennyire tartja a hőt, mert ahhoz képest kellett hagyni a fövő ételféleségeket, a kenyeret vagy a tepsiben sütött tésztafélét. Ahhoz, hogy a búbos kemence mindig meleg legyen, sok fűtőanyag kellett. Elsősorban szalma, aminek a tüzétől már elégett a kukoricaszár, napraforgókóré, mákkóré, venyige vagy a csupasz kukoricaszár, az ízzíkkóré. Nyáron a búbost csak kenyérsütéshez fűtötték be, a főzést a vályogból rakott masinán végezték. Az ételeket a kemencében drótozott cserépfazekakba készítették el. Az étel nyersanyagát belerakták az öblös fazekakba, bele tettek minden ételízesítőt, azaz megfűszerszámozták. Így összekészítve tették a kemencébe.
Általában a legidősebb asszony főzött, a fiatalabbaknak dolgozni kellett a határban, mert ők jobban bírták a nehéz munkát.
Étkezéskor a férfiak az asztalhoz telepedtek, az asszonynép és a gyerekek meg szanaszét a lócára, kisszékre és küszöbre. Vastányérból ettek fakanállal, később kerek kanállal. Amikor a rangidős férfi úgy gondolta, hogy elég volt a pihenésből, akkor megköszönte az ebédet és indult mindenki a dolgára. A pedánsabb asszonyok mosogatás előtt hamuba ütögették a csutakot, mielőtt hozzáláttak a mosogatáshoz, hogy az ne legyen zsíros. Először a fejőzsétárt és a szitkát, azaz a szűrőt mosták el, majd a tejes és tejfölös köcsögök következtek. Ezeket kirakták az udvarra az ágasra vagy a kerítésoszlopra száradni. A cintányérokat, vastányérokat, findzsákat mosogatás után a stelázsira rakták, ezek közül a szebbeket pedig az almáriumba. A végén a vaslábasok, kaszrojok, serpenyők, tepsik, kormos edények, háromlábak, kondérok következtek. Azt tartották, hogy edénye után tűnik ki, melyik milyen gazdasszony. Ha ragyogott az edény, szorgos volt a gazdasszony.[164]
Fontos feladata volt az asszonyoknak a kenyérsütés. Az előző kenyér készítése során a teknőre ráragadt kevés tésztamaradékot összekapargatták. Tettek hozzá még egy kevés lisztet, ez volt a pár. Ezt vászontarisznyában rakták és kiszárították a sütő tetején. Mindig forgatták, hogy jól kiszáradjon, majd eltették a következő sütésig. Már a kenyérsütést megelőző nap bekészítették a lisztet, hogy melegedjen. Kevés lisztbe mélyedést készítettek, ide öntötték a párt. Langyos vízzel összedolgozták, ez volt a kovász. Minden valamire való asszony értett a készítéséhez. A dagasztóteknőbe beleszitálták a lisztet. Általában két szakajtónyi lisztből dagasztottak, de a mennyiséget mindig a család nagysága határozta meg, valamint az, hogy hányszor sütöttek egy héten, de az sem volt mindegy, hogy a kemencébe hány kenyér fért egyszerre. A két szakajtó liszt 1012 kg-nyi mennyiség volt, ebből általában négy kenyér lett. A lisztből a teknő egyik végében fészket készítettek, ebbe öntötték a megázott, felvert és megkelt kovászt. Fakanállal felverték a párt, majd meleg helyen újból kelesztették. Az igazi foszlós házikenyérhez héjában főtt, áttört krumplit is kevertek. Az ilyen kenyér nem morzsolódott, nem nyúlósodott. Ha megkelt a kovász, a kenyértészta dagasztása következett. Ez nagy erőt felhasználó, kemény munka volt. A dagasztáshoz langyos vizet készítettek, és ekkor adták hozzá a tésztához a sót is. Előre a teknő köré készítették a kenyérkendővel letakart szakajtókat. A kendőre vastagon lisztet szórtak, nehogy hozzáragadjon a tészta. Ha már a tészta sem a kézhez, sem a teknő falához nem ragadt, kiszakították a kenyeret, és a szakajtóba tették. Betakarták a kendővel, és újból kelesztették. Közben a búbost befűtötték.
A fűteléket piszkafával és szénvonóval igazították, hogy egyenletesen átfűljön a búbos fala. A pernyét kikotorták a pernyetartóba, és vízzel lelocsolták. A búbos alját tisztára seperték, mert nagy szégyen volt, ha a kenyérbe pernyedarabok sültek bele. Egy-másfél óra múlva megkeltek a kenyerek. Meglisztezték a sütőlapátot, majd villámgyorsan ráöntötték a nyers tésztát. Késsel kicsit bevágták az oldalán, majd a lapátról a kellő helyre csúsztatták. A búbos szájához rakták a kis cipót, mert annak elegendő volt egy óra sütés. A nagy kerek kenyér két óra alatt sült meg.[165]
Tardon sokféle ételt készítettek, de többnyire egyszerű alapanyagokat használtak. A nagy vitát kiváltott 1936-os szociográfiát azóta többen, többféleképpen elemezték. Tény, hogy a század elején a faluban nem volt túl változatos az étrend. A fogyasztott ételek legnagyobb része lisztből készült. Főleg száraz kenyeret és tésztalevest fogyasztottak. A káposzta fő eledelnek számított, bab és borsó ritkán került az asztalra. Az ebéd és a vacsora egyfogásos ételekből állt.[166] A Joóné Kovács Eleonóra által gyűjtött ételek közül itt hármat mutatunk be.
A kötözött haluskának nagyon munkaigényes volt az elkészítése. Kemény, jól nyújtható tésztát készítettek. Vékonyra elnyújtották. Közben nagy adag hagymát zsíron megpirítottak. Ezt tölteléknek a négyfelé vágott kinyújtott tésztára tették, majd besodorták mint a rétest és egyszer átvetették csombékra. Bő, forró vízben kifőzték. Lapos tányérra rakva másfél ujjnyi széles szeletekre felvagdalták. A tésztaléből kitűnő levest készítettek. Bezöldségelték, mint a zöldséglevest, zellerzölddel, sóval, borssal, színes paprikával ízesítették. Krumplit nem tettek bele, hanem a haluskára rászedték a levest és úgy fogyasztották.[167]
A nyeggencs hasonló eledel, mint a sztrapacska. Általában túró nélkül fogyasztották. A nyers krumplit lereszelték, tojást tettek hozzá és annyi lisztet, amennyi éppen összefogta. Forrásban lévő sós vízbe szaggatták, mint a nokedlit. Ha kiszedték, hagymás zsírt adtak hozzá vagy vaj alját, tehetősebb helyen keserű túrót, azaz juhtúrót vagy tehéntúrót.[168]
A határból hazaérkező éhes családnak gyorsan elkészítette a gazdasszony az öhömöt, ezt a tartalmas egytálételt. Először zsíron vagy szalonnán hagymát pirítottak, felengedték vízzel, apróra vágott krumplit tettek hozzá, majd megsózták. Fél fövésben hozzátették a gombótát, ami Tardon főleg lebbencstésztát jelentett.[169]
164. Joóné, 2002. 52. Továbbiakra uo.
165. Joóné, 2002. 60.
166. Szabó, 1936. 7879. Étkezési szokásokról bővebben uo.
167. Joóné, 2002. 70. Orosz Jánosné közlése.
168. Joóné, 2002. 54. Orosz Jánosné közlése.
169. Joóné, 2002. 54. Joó Miklósné közlése.
|
|