A húsvét utáni ötvenedik napon, az idén május 15-én ünnepelte a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját, pünkösd napját.

            A húsvét és a karácsony után a harmadik legnagyobb keresztény ünnep neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered. Az ószövetségi zsidó népnél eredetileg aratási hálaadó ünnep vagy az első zsenge ünnepe volt, majd a mózesi törvény emléknapja lett, amikor arra emlékeztek, hogy Isten szövetségre lépett népével, Mózes törvényt hirdetett.

            A keresztény egyház születésnapját jelentő pünkösd történéseit megörökítő Újszövetség részletesen leírja, miként szállt le azon a napon a Jézus Krisztus által mennybemenetele előtt megígért Szentlélek a tanítványokra. A Szentlélek kiáradt az apostolokra, betöltötte őket megvilágosító, lelkesítő, szeretetet sugárzó kegyelmével, hogy képessé váljanak Jézus Krisztus missziós parancsának teljesítésére, és ők különféle nyelveken kezdtek beszélni. Péter apostol prédikálásának hatására sokan megtértek, belőlük alakult meg az első keresztény gyülekezet, a jeruzsálemi ősegyház.

A püspöki szinódus 305-ben rendelte el a galamb vagy lángnyelvek alakjában ábrázolt Szentlélek eljövetelének megünneplését. A katolikus egyházban a II. vatikáni zsinat liturgiareformja szerint a pünkösd az ötvennapos húsvéti ünnepkör ünnepélyes befejezése. Bár pünkösdhétfő a zsinati liturgiareform bevezetése óta már nem külön egyházi ünnep, számos országban - 1993 óta Magyarországon is - munkaszüneti nap.

Bérmálás

            Az első bérmálás pünkösdkor volt, amikor az apostolok megkapták a Szentlelket. Ők érett felnőttek voltak ekkor. Hosszú imával és várakozással készültek pünkösdre. Lelkükben pedig ott volt a készség, hogy Krisztusért és születő Egyházáért adják életüket.
Az első századokban az Egyház olyan fiatalokat, illetve felnőtteket fogadott be teljes értékű tagként közösségébe, akik éretten felkészültek a szentségek vételére, és készek voltak életüket adni Krisztusért és egyházáért. A századok múltával egyre több keresztény házaspár kérte, hogy kis gyermekeik is részt vehessenek az egyházi közösség életében, ünnepein, - s mindenekelőtt, hogy részesülhessenek a keresztségben. Korábban együtt szolgáltatták ki a keresztséget és a bérmálást. Ekkoriban azonban megkezdődött a két szentség szétválása a nyugati egyházban. Azt mondták: a keresztség az Egyházba, a krisztusi életbe való bevezetés szentsége, amelyet csecsemők is megkaphatnak, ha szüleik vállalják komoly vallásos nevelésüket.

            A bérmálás viszont a keresztény nagykorúság, a személyes döntés szentsége, amelyet csak olyan korban szabad kiszolgáltatni, amelyben valaki képes éretten dönteni Krisztus és az Egyház mellett. A bérmálásban a keresztények megkapják a Szentlélek szavakkal ki nem fejezhető ajándékát, amely sajátos erővel ruházza fel őket, és szentségi jegyet vés beléjük, hogy szorosabban kapcsolódjanak az Egyházhoz, és elkötelezve érezzék magukat, hogy mint Krisztus igazi tanúi, a hitet szóval és tettel terjesszék és megvédjék. Természetesen akiben nincs meg a személyes odaadás, aki elzárja lelkét a Szentlélek elől, abban Ő nem tud működni. S aki a bérmálás után nem törekszik a nagykorú keresztény életre, az nem is tapasztalhatja meg annak kegyelmi hatásait.

Bérmáláshoz az járulhat, aki vágyik mindarra, amit a szentség nyújt: aki vágyik a Szentlélekre és kegyelmi ajándékaira, aki az egyházi közösség felnőtt tagjaként akar élni, aki érzi a krisztusi küldetés felelősségét, és örömmel kész vállalni azt. A keresztény Istennek lefoglalt, elkötelezett ember elkötelezi magát már a keresztségben - ugyan többnyire csak szülei által - majd a bérmálásban. Az Egyház, a Szentírás egy képet használ itt: Azt mondja, hogy ezekben az életre elkötelező szentségekben Isten elfogadja odaadásunkat, és mintegy megpecsétel minket. Ettől kezdve az egész örökkévalóságon át látható lesz rajtunk, hogy mi elköteleztük magunkat Krisztusnak és Egyházának, Isten pedig elfogadott minket.
A bérmanév - az új név - választása is erre az új elkötelezettségre, az új élet vállalására figyelmeztet. A bérmaszülő feladata, hogy segítse a megbérmáltat vállalt küldetése teljesítésében.

Bérmálás Tardon

Pünkösd vasárnap a tardi Szent Péter és Pál templomban kiszolgáltatták a bérmálás szentségét a tardi, mezőkeresztesi és mezőnyárádi és bükkábrányi fiataloknak.

A bérmálás szentségét Buda Péter atya, az egri szeminárium rektora szolgáltatta ki.

A katholikus egyház 2016. március 6. és 13. között tartós elelmiszer gyújtést tart a rászorulóknak.

2016. február 12-én Cursillós imacsoport

2016. február 19-én Rózsafűzér társulati tagok

2016. február 26-án Karitasz-tagok

2016. március 04-én iskolás gyerekek, ifjúság

2016. március 11-én Rózsafűzér társulati tagok

2016. március 18-án Egyházképviselő testületi tagok

Minden alkalommal a kezdés 17:00-kor a templomban, utolsó alkalommal pedig a temető körül.

Lelkigyakorlat: 2016. 03.14-15. Egyházközségünkben.

Krisztus Király ünnepével búcsúztunk az idei évtől. Ugyanis az egyházi év Krisztus Király ünnepével véget ért. Ez alkalommal a Caritas Erzsébet kenyeret osztogatott a szentmise után, amiket az Atya a szentmise keretén belül megáldott. Advent első vasárnapjával megkezdődött ez Egyházi Újév. Advent (jelentése: „eljövetel”) a várakozás időszaka, várakozás a Megváltó megszületésére, aki megszabadít minket bűneinktől. Liturgikus színe a lila, mely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi. A harmadik vasárnapon, örömvasárnapon az Úr eljövetelének közelségét ünnepeljük; e nap liturgikus színe a rózsaszín. Adventkor a 19 – 20 század óta szokás koszorút készíteni. Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín. A gyertyákat vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, öröm, szeretet. A gyertyák egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak: Ádám és Éva – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit); zsidó nép – akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény); Szűz Mária – aki megszülte a Fiút (öröm – rózsaszín gyertya); Keresztelő Szent János – aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet). Tardon is minden adventi vasárnapon meggyújtunk egy gyertyát, de nem csak a templomban, hanem a Faluház előtt is. Öröm volt látni, hogy fiatal és idős egyaránt körbe állja az adventi koszorút. Advent első vasárnapján az óvodások kis műsorát láthattuk gyertyagyújtáskor, amely után az önkormányzat gyümölccsel, forró teával és forralt borral vendégelte meg az egybegyűlteket. A második vasárnapon a szentmise után Mikulás csomagot kaptak a gyermekek a templomban Levente atyától. A Faluház előtt fiatalok zenéjét hallhattuk gitáron és fuvolán, miután Polgármester Úr a második gyertyát is meggyújtotta. A gyermekeknek szaloncukrot osztogattak. Lelkünket a gyertyaláng, testünket pedig a meleg tea vagy a forralt bor melegítette.