Accessibility Tools

 

Tard Község honlapja

VIII. Pünkösdi Ifjúsági Fesztivál

 

Településünkön nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre, a hagyományos Pünkösdi Ifjúsági Néptáncfesztivál, június 9.-én. Jó alkalom ez arra, hogy bemutatkozzanak településünk hagyományokkal foglalkozó csoportjai, és hogy megismerkedjünk távolabbi vidékekről érkező együttesekkel. Az elmúlt években nem csak magyarországi, de határainkon túli vendégek is megfordultak a rendezvényen. Így került sor a Litván ’Vilenka’, az erdélyi ’Kákvirág’, illetve a felvidéki ’Ilosvai Selymes Péter’ táncegyüttesek bemutatkozására.

Lélekemelő érzés nézni és hallgatni a megannyi pompás, és színes viseletekbe öltözött táncost, énekest. A rendezvénynek a Hagyományőrző központ ad helyet, ide várjuk az érdeklődőket, akiknek ígérhetjük, hogy páratlan élményben lesz részük.

A program egy rövid felvonulással kezdődik 14.00-kor, 15.00 veszi kezdetét a gálaműsor, mely reményeink szerint 17.00-ig tar. A fesztivál zárásaként mindenki belekóstolhat a magyar táncokba, egy közös táncházi program keretén belül.

Minden, a művészetet, zenét, táncot, a hagyományokat kedvelő és szerető tardi polgárt szeretettel várunk, egy kellemes délutáni szórakozásra.

LOMTALANÍTÁS

 Tard Községi Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy a tardi háztartások (nem közületek) részére szervezett 2014. évi első

l o m t a l a n í t á s t

2014. május 8.-án, csütörtökön reggel 7-órától

végzi az Unitransport Hulladékkezelő,

Fuvarozó és Szolgáltató Kft.

 

Saját lakókörnyezetünk tisztaságának megóvása érdekében, kérjük a Tisztelt Lakosokat, hogy az ingatlanuk előtt az úttest mellé reggel 7 óráig szíveskedjenek elhelyezni a lomot úgy, hogy az a közlekedést ne akadályozza. A lomtalanítás során a lakott ingatlanokból származó lomot szállítják el.

Read More

Tardi hímző szakkör kiállítása

header

szoveg

Országgyűlési választás 2014

Kedves Olvasó!

A 2014. évi országgyűlési választások eredményeiről az alábbi linken tájékozódhat:

Választási eredmények